HAON - Jegyzet

2008.03.28. 08:47

Saját hazádban nem lehetsz próféta...

<p>Elismert gazdaságtudósaink voltak és vannak, akik közül nem egy tőlünk nyugatabbra tevékenykedik, ahol pedig régebben gyakorolják a piaci viszonyok közötti lavírozást. Sajnos, kis országunk helyzetét elnézve ebből semmi sem látszik. <STRONG>Szőke Tímea</STRONG> jegyzete</p>

Tudtommal a nyolcvanas években – az akkor dúló tervgazdálkodás ellenére – kitűnő volt a hazai közgazdász-képzés.

(Tartok tőle, hogy mostanra a tömeges igények miatt e téren is lejjebb ment a színvonal). Elismert gazdaságtudósaink voltak és vannak, akik közül nem egy tőlünk nyugatabbra tevékenykedik, ahol pedig régebben gyakorolják a piaci viszonyok közötti lavírozást.

Sajnos, kis országunk helyzetét elnézve ebből semmi sem látszik. Míg a körülöttünk lévő államok élnek és virágoznak, mi a bányászbéka tomporát is távcsővel kukkoljuk, persze alulról.

Bizonyára azért, mert úgy működünk, hogy a mindenkori kormány gondol egy zseniálisat a nemzeti konyhapénz újraelosztásáról, és azt végrehajtja, akkor is, ha már a következő öt perc financiális áthidalására sincs terve.

Emlékszem például anno, amikor a Medgyessy-kormány bevezette a diplomás minimálbért, gazdasági szakértők nyilatkoztak jobbról-balról, hogy erre bizony nincsen fedezet.

Nem baj, választás előtt megígérték és a nép hálás volt érte (természetesen nem sajnálom senkitől az emelt bért). Most többek között ennek a terhét is nyögjük.
Nyilván egy-egy döntés kapcsán a gazdaság tudorai figyelmeztetnek, legyenek bár a kormány drukkerei vagy ellendrukkerei; mondják hangosan, tévébe nyilatkozva, az államfő fülébe suttogva vagy vállát rázva és képébe üvöltve, miközben kezükben számításaikat lóbálják.

A szakemberek javaslataival az lehet a baj, hogy népszerűtlen intézkedéseket igényelnének, vagy hosszú távon látszana csak a hatásuk, netalán nem szolgálnák a döntéshozók és haveri körük érdekeit.
Így hát közgazdászaink elmélkednek, javasolnak és begyűjtik az elismerést – valahol máshol...

Horváth Ágnes: folytatódik az egészségügyi reform

A népszavazás eredményétől függetlenül folytatódik az egészségügyi reform - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter

Itt a biztosítási reform koncepciója
Szabadságot és szolidaritást, szabályozott versenyt és igazságosabb hozzáférést ígért a tárca egészségbiztosítási koncepciója.
A reform előbb viszi a pénzt, majd pedig hozza
Miután az elmúlt évtizedekben alig változtattunk valamit az államháztartás rendszerein, lépten-nyomon abba a problémába botlunk, hogy erre sincs pénz...
Reform: nincs köze a gyógyításhoz
A mostani nyugdíjasok már megfizettek azért, hogy megkapják az egészségügyi ellátást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!