Életstílus

2017.09.10. 19:39

Okozhat nehézséget az iskolakezdés a kicsik számára

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egy teljesen új világba csöppennek azok, akik első osztályosokká válnak.

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egy teljesen új világba csöppennek azok, akik első osztályosokká válnak.

Az óvodalátogatás nem csak a képességek fejlesztésében és a szocializációs folyamatokban játszik nagy szerepet, hanem az iskolás éveket is előkészíti. Az iskolakezdés mégis okozhat nehézséget a kicsik számára. Ez az időszak nem csupán fizikailag és szellemileg jelenthet plusz kihívást a gyerekeknek, hanem pszichésen is megterhelő lehet. Hogyan könnyíthető meg az átmenet? Mit tehet a szülő? A webbeteg gyermekpszichológusának összefoglalója az iskolakezdéssel járó lelki megpróbáltatásokról. Egy aktív, szabályszegő óvodásnak természetes, hogy eleinte nem lesz kiváló a magatartása, a gyengén rajzoló gyermek pedig valószínűleg nem fog rögtön gyöngybetűkkel írni – azonban ezek a készségek folyamatosan fejleszthetők.

Dicsérni, dicsérni!

Javasolt ellenben a gyermek erőfeszítéseit rendszeresen dicsérni, eredményeit kiemelni, ugyanakkor a hibáira is mindig figyelmeztessük, de ne hangsúlyozzuk azokat. Ami nagyon fontos, hogy ne azt érezze a gyermek, hogy a szülői szeretet és elfogadás a teljesítményétől függ. Ezzel együtt persze szükség van arra, hogy legyen egy követelményrendszer a szülő felől, de ez inkább arra vonatkozzon, hogy a gyermek képességei szerint a legtöbbet hozza ki magából. Az önállóság sem fog egyik napról másikra ugrásszerűen kialakulni: már az óvodáskorban el kell kezdeni arra szoktatni a gyermeket, hogy a saját dolgait rendben tartsa, például, hogy önállóan öltözködjön.

Tanulni. Vagy mégsem?

Az első iskolaévben nem várható el a gyerekektől, hogy egész nap a tanulással foglalkozzanak. Az óvodából általános iskolába vezető úton is fontos betartani a fokozatosság elvét. Az 1. osztályosoknak még nem javasolt az iskola melletti külön foglalkozás, maximum a heti egy alkalommal történő sportolás, ha igényli a gyerkőc, de főleg a szabad játék az, amivel levezetheti a feszültségét.

Mindig beszélgessünk az iskolában történtekről. A gyermek várakozását, lelkesedését sajnos sokszor letörik az első hetek az iskolában, amikor szembesül a kötöttségekkel, a folyamatos feladatokkal és versenyhelyzettel, valamint a monotonitással. Engedjük, hogy feszültségét megfogalmazhassa és – elfogadott keretek közt – levezethesse. Gyakran előfordul, hogy az iskolakezdés egy élethelyzeti krízisként jelenik meg a gyermeknél, ami változatos tünetek képében manifesztálódhat: például bepisilés, visszatérő hasfájás, dadogás, szorongás vagy alvásproblémák.

Nagyon fontos figyelni a jeleket és hogy meddig, milyen intenzitással jelennek meg. Ha tartóssá válnak, vagy fokozódó tendenciát mutatnak, akkor mindenképpen és minél hamarabb keressünk fel szakembert, mert a problémákat görgethetjük majd magunk és a gyermekünk előtt egész tankötelezettsége alatt.


[related-post post_id="3607513"]

[related-post post_id="3602963"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!