Tisztulás

2022.06.23. 16:30

80 százalékkal csökkentették a Sajóba kerülő szennyeződés mértékét

Befejezték az alsósajói bányában a felszíni vizek elterelésének munkálatait – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Ércbánya-vállalat igazgatójának közlésére hivatkozva csütörtökön.

A Sajót szennyező alsósajói bányában a szlovák központi bányamentő-állomás (HBZS) május végén kezdte meg a vízelterelő munkálatokat, amelyek befejeztével a problémát okozó vizet acélcsövek segítségével sikerült a felszínre vezetni. A munkálatokat végző HBZS igazgatója, Stanislav Paulík szerint ez a műszaki megoldás mintegy 15-20 évig tarthat ki.

A szlovák Ércbánya-vállalat igazgatója, Peter Zitnan a szlovák hírügynökségnek azt mondta: 80 százalékkal sikerült csökkenteni a Sajóba kerülő oldott anyagok koncentrációját, de tovább dolgoznak a helyzet rendezésén. 

Tisztában vagyunk vele, hogy a probléma a Sajón nem tűnt el és hogy a fennmaradó 20 százaléknyi oldott anyag továbbra is környezetvédelmi problémát jelent – fogalmazott Peter Zitnan. Hozzátette: előkészítés alatt áll a munkálatok következő szakaszának projektje, amelynek a fennmaradó bányavíz problémáját kell megoldania.

A Sajó szlovákiai szakaszán először február közepén észlelték a folyó vizének vöröses elszíneződését, amelyet, mint kiderült, az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott, s a 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről került a folyóba. 

Az eddigi vizsgálatok szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb a határértéknél, továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak.

A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, mikoris csődbe került. A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az "elengedhetetlenül szükséges" intézkedéseket maga az Ércbánya-vállalat hajtotta végre, még 2012-ben.

Borítókép: Robert Nemeti / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!