Fájdalomcsillapító eljárás

2022.04.14. 07:05

Először gyógyítottak fagyasztással csigolyát érintő daganatot hazánkban

Magyarországon először a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában alkalmaztak fagyasztásos eljárást, krioablációs módszert csigolyát érintő daganat kezelésében – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán.

A közlemény szerint a krioablációs beavatkozást a csigolyatestet érintő daganatok kezelésében a világ legtöbb országában már jó néhány éve alkalmazzák, ám Magyarországon először Szegeden kezeltek vele betegeket.


A hűtéssel való fájdalomcsillapítás apróbb baleseteknél is a mindennapok alapvető megoldását jelenti, csakúgy, mint a sportolás közben szerzett sérüléseknél. Egy bizonyos idő után azonban ennek szövetroncsoló hatása van.


A krioablációs eljárás során egy speciálisan erre a célra kialakított kezelőtűt – egy röntgen képerősítő kontrollja mellett – vezetnek a csigolyatestbe, majd azt nagy nyomású argon gáz segítségével -40 Celsius fokra hűtik. A kezelésnél több, fagyasztásból és olvasztásból álló ciklus követi egymást. A hűtés-olvasztás hatására károsodik a daganatszövet. A hűtés miatt jégkristályok keletkeznek a daganatos sejtekben, továbbá a fagyasztás akadályozza a sejthártyán keresztüli folyadékmozgást is.


Idézték a közleményben Rideg Zoltánt, az SZTE Idegsebészeti Klinika munkatársát, aki elmondta, a beavatkozásnak több előnye is van. A korábban alkalmazott rádiófrekvenciás technikán alapuló kezeléshez képest a fagyasztással a fájdalomcsillapító hatás sokkal erősebb.


A Szegeden márciusban kezelt három beteg a beavatkozás után arról számoltak be, hogy jelentősen csökkent a fájdalmuk. A páciensek műtétjét egyedi méltányosság alapján, társadalombiztosítási finanszírozással végezték.


A kezelés alkalmazásáról személyre szabottan a tumor elhelyezkedése alapján hoznak döntést a szakemberek. A műtét csak altatásban végezhető, így azok a betegek, akik nem altathatók, nem vehetik igénybe a kezelést.

Borítókép: illusztráció


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában