Neumann Társaság

2022.01.13. 11:50

Online konferenciával ünneplik a magyar informatika napját

Az első magyar elektronikus számítógép, az M-3 átadásának közelgő évfordulója apropójából rendez online konferenciát január 20-án délután a Neumann Társaság.

A szobányi mérete ellenére csupán egy mai okosóra számítási teljesítményének is csak töredékét nyújtó, szovjet tervek alapján megépített, később viszont hazai kútfőből továbbfejlesztett számítógéphez köthető a hazai informatika megszületése és kiterjedése, amelynek mérföldköveiről a társaság online konferencián emlékezik meg.

1959. január 21-én, az MTA Kibernetikai Kutatócsoport mintegy kétéves munkája nyomán kezdett el működni az első magyar elektronikus számítógép, az M-3. Mivel ez a gép még nem integrált áramköröket, hanem a korabeli rádiókban is alkalmazott elektroncsöveket használt (770 darabot), egy egész szobát (30 négyzetméternyi területet) foglalt el, a 10 kilowattos fogyasztása miatt nehéz volt megoldani a hűtését, és jóval gyakrabban volt hajlamos meghibásodni mai társaihoz képest. Bár az első magyar komputer szovjet tervek alapján készült, alkotói jelentősen átdolgozták, illetve hozzáigazították ezeket a hazai alkatrész-beszerzési lehetőségekhez.


Az M-3-at az MTA budapesti Számítóközpontjában több számításigényes feladat elvégzésére használták: közgazdaságtani, valamint mérnöki és matematikai számításokat is végeztek – ilyen volt például az épülő Erzsébet híd statikai számításainak ellenőrzése.


1965-ben a gép Szegedre, a József Attila Tudományegyetem (JATE) Kibernetikai Laboratóriumába került, ahol három éven át használták, egyes részegységei pedig az egyetem későbbi számítógépeiben hasznosították újra, adattároló mágnesdobja pedig ma is megtekinthető a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán.


Az M-3 rendkívül fontos szerepet játszott a számítástechnikai kultúra hazai elterjesztésében, hiszen a kutatócsoport tagjai a későbbiekben a hazai számítástechnikai fejlesztések és alkalmazások meghatározó személyiségeivé váltak.


Az informatikai értékek megőrzését és átörökítését vállaló Neumann Társaság hagyományteremtő szándékkal minden év január 21-én megemlékezik a Magyar Informatika Napjáról.


A Magyar Informatika Napja a Neumann Társasággal online konferencia idén egy nappal korábban,  2022. január 20-án, csütörtökön 14:30 és 16:30 között zajlik majd a Zoom platformon, a részvételhez mindössze ingyenes előzetes regisztrációra van szükség, amelyet itt, a konferencia honlapján lehet megtenni.


Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!