Debrecen hírei

2019.01.14. 09:05

Több száz rászoruló jutott ebédhez ingyen

Debrecen - Sok önkéntes vesz részt a megmozdulásban, hogy minél több nehéz helyzetű embernek jusson meleg étel.

Debrecen - Sok önkéntes vesz részt a megmozdulásban, hogy minél több nehéz helyzetű embernek jusson meleg étel.

Hagyományaihoz híven ételosztást tartott a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Irodája az Attila téren vasárnap. Az összefogásnak köszönhetően csaknem 340 rászorulónak jutott a meleg ételből, valamint a péksüteményekből.

Célba ért az üzenet

A kezdeményezés a debreceni karitatív iroda berkein belül alakult 2017 októberében, majd karácsonyig minden vasárnap 300 rászorulót hívtak meg közös ebédre. Céljaik között szerepelt a hagyományteremtés, terveik között volt, hogy 2018. januártól minden hónap első vasárnapján ételt osszanak.

– Úgy érzem, sikerült hagyományt teremtenünk, hiszen tavaly minden hónapban tudtunk ételt osztani. Volt olyan időszak, amikor többször is tudtunk adakozni a rászorulóknak – mondta érdeklődésünkre Kissné Suta Mariann, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Irodájának vezetője. – Nagyon sok segítséget kapunk. Számtalan önkéntes vesz részt a megmozdulásainkban, hogy minél több rászorulónak jusson az ételből. Nem csak az ételosztásnál vannak jelen, az előkészületekben is fontos szerepet kapnak. Munkánk elképzelhetetlen lenne nélkülük.

– Az Élelmiszermentő Hálózat minden alkalommal hoz nekünk péksüteményeket, kenyeret, most például alkoholmentes sört is kaptunk. Az ételosztást megelőzően ételjegyet osztunk szét a rászorulók között, melyeket jelenleg is több helyszínen átvehettek: a Debreceni Görögkatolikus Egyházközségben, szeretetszolgálatokon, családsegítő szolgálatoknál, hajléktalanszállókon, valamint anyaotthonokban. Úgy érzem, eljutott azokhoz az üzenetünk, akikhez szólni szerettünk volna; bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad – fogalmazta meg reményeit az irodavezető.

Szeretet, odafigyelés

Az önkéntesek gulyáslevest és péksüteményeket osztottak szét a rászorulók között a hétvégén. Azonban az elmúlt évben többször volt már példa arra, hogy más-más magyaros ételekkel, pörköltekkel csaltak mosolyt a hátrányos helyzetűek arcára. – Az elmúlt egy évben minden hónap első vasárnapján, illetve az ételosztás idejétől függően részt veszek az önkéntességben. Azért állok a kezdeményezés mellett, mert fontosnak tartom, hogy segítsünk a rászoruló embereknek. Úgy gondolom, a szeretet és a másokra való odafigyelés mindennél fontosabb – tette hozzá Filéné Ibolya önkéntes.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!