Nemiszerep-játék a színpadon

Debrecen - Hogyan válhat egy minden szempontból egy férfi felett álló nő teljesen megalázottá és kiszolgáltatottá?

A női alkotókat és a különböző női sorsokat középpontba állító II. Magda­Feszten egy darabbal a programsorozatot szervező Csokonai Színház is jelentkezett. August Strindberg 1890-es Júlia kisasszony című drámáját a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, Jeles András dolgozta át és vitte színre a cívisváros Víg Kamaraszínházában.

Sallangmentesített szöveg

A Strindberg-mű már a maga korában is radikálisnak számított, mert a monogámiát hirdető világban ennek megtörését láttatja, ráadásul mindezt túlfűtött szexualitással ábrázolja. A társadalmi hierarchia kifacsarásával, a két nem társadalomban elfoglalt helyének a megbontásával is gondolkodóba ejti az olvasóját. A grófkisasszony Júlia, és a mellette szolgaként, valamint szolgálóként dolgozó Jan és Kristin szerelmi háromszögének szövegbéli megjelenése azonban korabeli radikalizmusa ellenére is túlírt, terjengős, a mai, több mint száz évvel későbbi színháznézők számára avítt. Ezért Jeles András az eredeti textushoz képest lényegretörőbb, s ezért a háromszög-helyzetből fakadó konfliktusokat tűpontosan elénk táró szöveget gyártott.

A legrövidebb éjszaka hatása

Mindennek eredményeképp a Szent Iván-éjjelen játszódó kamaradarabban az év legrövidebb éjszakájának misztikus hatására felszínre kerülnek a lappangó, az úr-szolga viszony szigorú rendje miatt addig elfojtott érzelmek. A színpadon egy gyönyörű, a háttérben üvegfallal elválasztott téli kerttel rendelkező grófi kúriát látunk, melyet a kimért, szigorú, s önmagát Jannal (Mészáros Tibor) teljes mértékben egyenrangúnak gondoló Kristin (Hajdu Imelda) tart rendben. Sőt, az első jelenetek alapján azt gondolnánk, hogy ez a fájós lábú, már kissé koros nő (a „szemtelenül” fiatal Hajdu Imelda a hiteles karakterformálás érdekében képes végigsántítani az előadást), nem csak a kúriát, de Jan érzelmeit is „tudja rendezni”. A közöttük lévő viszony komolynak tűnik, hiszen párbeszédükben már-már a lánykérésig jutnak, csakhogy – s ez is az elfojtott érzelmeket tükrözi – valójában nem egymással, hanem a kisasszonnyal az ő „bolond” cselekedeteivel, a jogásszal való majdnem-házasságával, na meg a szépségével vannak elfoglalva. Folyton róla beszélnek. S miközben Jan egyébként telve erotikával hátulról Kristint öleli át, de a kisasszony „meglehetős alakját” ecseteli. Az előadás egyik legszebb részeként az üvegfal mögött mint egy gyönyörű jelenés, felbukkan Júlia kisasszony (Móga Piroska), s a szó szoros és átvitt értelmében is „táncba viszi” a magát „lovagnak” nevező Jant. A „lovag” titulus mint elszólás már önmagában jelzi a fiatalember társadalmi szerepzavarát, és szereptévesztéséhez a kisasszony is „adja alá a lovat”, amikor a Szent Iván-éjhez fűződő hiedelmek hatására a „ma este ünnepelünk, szabadok vagyunk, örvendezünk és nem törődünk a rangokkal, nem törődünk a világgal” felkiáltással kéri fel a férfit. A tánctól, az elfogyasztott alkoholmennyiségtől és a varázsos éjtől megrészegülő páros mellett egyedül Kristin marad józan, ám, mielőtt álmot bocsátana rá Szent Iván éjjele, még magabiztosan közli Júliával: nem tudja tőle elvenni a vőlegényét, mert „nemigen passzolnak”.

Különös fordulat

A társadalmilag „nemigen passzolók” azonban mégsem képesek megállni egyetlen táncnál, az pusztán előjáték az ezután következőkhöz. Jeles András egyébként rendkívül finom eszközökkel élő rendezése a történetnek ezen a pontján radikális, meglepő, s többféleképp értelmezhető fordulattal él. Az addig „urizáló” hangvételű beszélgetést követően a Szent Iván-éjt ünneplő illuminált „kompánia” trágár gajdolása elől Júlia és Jan a szobába, nyilvánvalóan egymás karjaiba „menekül”. Ám az úrnő és a szolga „eltűnése” után utóbbi váratlanul visszatér a színre úgy, mint a kompánia egy tagja, s részegen tör-zúz a kúriában, beleiszik a kávéba, belemar a veknibe, belekap a savanyú káposztás hordóba. Rövid, de annál megdöbbentőbb jelenléte után újra megjelenik a páros – és abból, ahogy Júlia a télikert kútjánál mossa magát, egyértelműen tudható, hogy mi történt odabent. Csakhogy a részeges figura feltűnése – mivel kivehető belőle Jan alakja – azt is jelentheti, hogy az aktus bekövetkezte helyett Jan a kompániához csatlakozva teljesen lerészegedett, s a Júlia kisasszonnyal való „eltűnésüket”, valamint a visszatértük után következő eseményeket csak álmodta. A kisasszonnyal való kapcsolat álomszerű jellegét alátámasztja Júlia többszöri megjegyzése, hogy fel szeretne ébredni ebből a borzalmas, gonosz álomból…

Mindegy, hogy igaz-e

Akár álom, akár valóság az, ami az úrnő és a szolgája között történik, az kétségtelenül Jan társadalmi szerepzavarából fakadó vágyait tükrözi – a vágyképzés, tudjuk jól, az álomtevékenységnek is fontos része. Az „együttlét” után a magát lovagnak gondoló lakáj teljesen kifordul önmagából, szolga mivoltából, s valóban „nyeregben érzi magát”. A kisasszony szexuális értelemben vett megszerzésével a társadalmi hierarchiát is megfordíthatónak gondolja, s úgy véli, immár joga van uralkodni az általa „leigázott” nőn. Joga van szajhának, lakájkurvának nevezni azt, aki „ocsmány módon felajánlkozott neki”. Úgy gondolja, parancsolgathat is neki, innentől kezdve ő szabhatja meg, hogyan és hol élhet tovább ez a „leszakított orgona”. Kéjes élvezettel ecseteli, hogy öröm számára a parancsadás, mert végre a kisasszony megérzi a saját bőrén, hogy „a parancs mindig barátságtalan”.

Jeles András rendezésében Mészáros Tibor végig szenvtelen, de épp emiatt kellően kegyetlen. Móga Piroska rendkívül érzékeny, az általa megformált karakter lelkének és fizikumának minden egyes, a helyzetre azonnal reagáló rezdülését velünk érzékeltetni képes játékából egy önmagát erősnek képzelő és annak mutató nő elbizonytalanodása, elgyengülése majd teljes összeomlása rajzolódik ki előttünk. A nőben zajló folyamat végtelenül fájdalmas, amit tovább tetéz, hogy kiderül: hogyan válhat egy minden szempontból – intellektuálisan, társadalmi hierarchiában, vagyon tekintetében – egy férfi felett álló nő teljesen megalázottá és kiszolgáltatottá, mihelyst „odadobja” magát a „lovagjának”. S hogy ezzel a tettével hogyan semmisülhet meg még az egyébként sokáig és sok tekintetben vele szolidaritást mutató szolgálólány előtt is, akinek bigott vallásosságába mindaz, amit a kisasszony körül tapasztal, egyszerűen nem fér bele.

- Gyürky Katalin -

Alkotók

[related-post post_id="4015484"]