Debrecen hírei

2018.06.04. 07:49

Napirenden a keleti elkerülő építése

Debrecen - A lámpák áthangolásával csökkentenék a dugókat az Ótemető–Rakovszky utcai kereszteződésben.

Debrecen - A lámpák áthangolásával csökkentenék a dugókat az Ótemető–Rakovszky utcai kereszteződésben.

Alapvetően közlekedési problémákkal foglalkoztak a legutóbbi debreceni önkormányzati közgyűlés végén a képviselők.

Előtte azonban még dr. Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Debrecen képviselője azt állította, hogy elszaporodtak a patkányok a debreceni csatornarendszerben az utóbbi időben.

A keleti elkerülő ügye

Válaszában dr. Szekeres Antal jegyző elmondta: a vízművel közösen, szakértő bevonásával végeztetnek patkányirtásokat, melyekre rendelkezésre áll a szükséges pénz a költségvetésben. Dr. Papp László polgármester ezt azzal egészítette ki, hogy nemcsak a felszínen tartanak rágcsálóirtást, hanem a csatornarendszerben is. Csikai József jobbikos képviselő azt kérdezte, hogy hol és mikor épül meg a Debrecent keletről elkerülő út. Papp László erre úgy fogalmazott, hogy immár másfél éve napirenden van ennek a kialakítása.

Az első szakasz a 47-es és a 48-as út között húzódna, nagyjából ott, ahol most a legszélső zártkertek találhatók. – Ez blokkolná a város további terjeszkedését is – fogalmazott. Hozzátette:

a keleti elkerülő teljes kiépítése – a nyugati elkerülőhöz hasonlóan – szintén jó pár évig fog tartani.”

Hangsúlyozta, hogy a nyugati elkerülő már beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A forgalomszámlálási adatok alapján az M35-ös autópálya új szakaszának, valamint az azt a 47-es főúttal összekapcsoló, szintén nemrég épült 481-es útnak köszönhetően, a múlt év utolsó és a mostani év első hónapjában naponta 2600, majd már 3 és fél ezerrel mérséklődött a megyeszékhelyre érkező járművek száma.

Vámospércsi–Létai úti sarok

Varga Zoltán DK-s képviselő azt kérte számon a város vezetőin, hogy szinte állandósultak a forgalmi dugók a Vámospércsi út és a Létai út kereszteződésében. Azt is sérelmezte az ellenzéki politikus, hogy a Sámsoni úton is mind gyakrabban alakulnak ki torlódások.

Elmondta: a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején sokszor a városhatárt jelző táblánál áll a sor vége, ami miatt az abból nyíló Acsádi úton is összegyűlnek a járművek. Varga Zoltán tapasztalata szerint nincs zöldhullám a Széchenyi utcán, a Kishegyesi úton, a Nyugati utcán és a Nyíl utcán, a rosszul beállított lámpák megfogják a forgalmat.

Az illetékes főosztályvezető-helyettes beszámolója szerint a város dolgozik a Vámospércsi–Létai úti kereszteződés problémájának enyhítésén, megoldásán. A csomópont részbeni átépítésére vonatkozó kiviteli tervek elkészültek, az engedélyek megvannak, így a beruházás még idén megvalósul. Ágoston Tibor független képviselő azt kérdezte a közgyűlésen, hogy a Mikepércsi úton nem lehetne-e úgy végezni a felújítást, hogy az ne zavarja ennyire a forgalmat.

Folyami helyett sárga homok

Aztán arról számolt be, hogy az epreskerti játszótéren, (a volt Repülőtéri lakótelepen, az iskola közelében) a szokásos sárga homok helyett, folyami homokot terítettek el. Ez napsütésben tűzforró, ha elesik a gyerek sérülést okoz – mondta a képviselő.

– Egy ekkora forgalmú utat, mint a Mikepércsi út, sajnos nem lehet úgy reorganizálni, hogy az észrevétlen maradjon. A helyzetet nehezíti, hogy a Gázvezeték utca felújítása szintén most zajlik. Június végére mindkettő véget ér – reagált Papp László.

Arról is beszélt ennek kapcsán, hogy hamarosan befejeződik az Egyetem téri körforgalom átépítése, viszont megkezdődik a Nagyerdei körút és a Pallagi út találkozásába tervezett másik körforgalom létrehozása. – A jó szándékot kell látni. Ezekkel senkit nem bosszantani akarunk, hanem a környék életét szeretnénk jobbá tenni – jelentette ki.

Üres virágtartók a Piac utcán

Korcsog György DK-s képviselő azt vetette fel, hogy az Árpád tér felől a Balmazújvárosi út felé tartó autókat a nap minden időszakában megfogja a Bem téri lámpa. Aztán zöldhullámban lehet haladni.

Arról is beszélt, hogy hiába van már vége a tavasznak, a Piac utcai közvilágítási lámpákon található virágtartók még mindig üresek, rozsdásak.

A polgármester arra utasította az illetékes osztályvezetőket, hogy intézkedjenek a virágok néhány napon belüli kihelyezéséről a Piac utcai virágtartókba.

Hozzátette: azt kérte a főkertésztől, hogy a Nagyerdőn, a Ködszínháznál található park egy részét ültessék tele piros és fehér, (a Loki színeit idéző) rózsákkal.

- Orosz Csaba -


[related-post post_id="3877949"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!