Debrecen hírei

2018.04.30. 14:12

Sok helyen már javában lehet pancsolni

Hajdú-Bihar - Megyénk nagyobb településein kinyitottak a strandok az elmúlt napokban.

Hajdú-Bihar - Megyénk nagyobb településein kinyitottak a strandok az elmúlt napokban.

Az időjárás-előrejelzés szerint, bár a következő napokban a napsütés mellett többfelé lehet zápor, zivatar, a hőmérséklet csúcsértéke azért 26-28 fok körül alakul, vagyis érdemes lesz a fürdőket felkeresni.

Nagyerdő helyett?

Mint ismert, Debrecenben javában bontják a nagyerdei strandot, ott idén biztos nem lehet fürödni. A kerekestelepi, Szávay Gyula utcai termálfürdőben április 30-án és május 1-jén 9 órától 19 óráig tudunk lubickolni. (A pénztárt 17.30-kor zárják.) Május másodikát követően hétfőtől péntekig 11-től 19 óráig lehet felkeresni a létesítményt. Minden pénteken éjszaka (18 és 23 óra között) is várják a vendégeket. A felnőttjegy 1100, a nyugdíjas és a diák 900, a családi 2800 forintba kerül.

A „macsi Balcsira” várni kell

Nemcsak a levegő, hanem a tavak vizének hőmérséklete is sokat emelkedett az elmúlt napokban. Többen már a Balatonban is megmártóztak. A Debrecenhez közeli, népszerű Látóképi Tófürdő, vagy közismertebb nevén „macsi Balcsi” lényegesen hamarabb felmelegszik, mint a „magyar tenger”. Ennek ellenére a látóképi nyitásra valószínűleg még jó ideig várni kell, a tó internetes honlapján egyelőre csak a tavalyi nyári nyitás időpontját közlik, ami akkor június 19-e volt.

Majdnem „teljes gőzzel”

Európa legnagyobb fürdőjében, Hajdúszoboszlón a strand most szombaton nyitott. A Debrecentől mindössze 20 kilométerre található létesítményt május 25-éig reggel 9 és este 6 óra között lehet felkeresni. Azt követően majd később zárnak. Felnőttnapijegyet oda kétezerért lehet venni. A gyerek-, a diák- és a nyugdíjas belépő 1600 forintba kerül.

Az Év Fürdőjében a pünkösdi hétvégétől (május 19–21.) két vadonatúj gyermekmedencét és az úgynevezett Omega medencét is használhatják majd a vendégek, május 26-tól pedig a mediterrán tengerparti medence és az úszómedence is a strandolók rendelkezésre áll.

Akár Bocskai-koronával

A 14 hektáros, parkosított területen elhelyezkedő hajdúnánási fürdő szintén nyitva tart. A felnőttek napijegye ott 1500 forint, a diákoké és a nyugdíjasoké 1300, a gyermekeké (3-14 év között) 1000 forint. Mindez helyi pénzben, Bocskai-koronában fizetve 1400, 1200, illetve 1000 BK-ba kerül. Hajdúnánáson egy feszített víztükrű úszómedence, egy pancsolómedence, két tanmedence csúszdákkal és két gyógymedence nyújt felfrissülést vagy éppen élményteli perceket.

Helyieknek kedvezmény

A 6 medencés berettyóújfalui Bihar Termálliget ugyancsak működik. Oda a teljes árú felnőttbelépő helybelieknek 1200, nem helyi lakosoknak 1500 forintba kerül. A nyugdíjasbelépő a helyi lakosoknak 900, vidékieknek 1100 forint. Diák- és gyerekjegyet a berettyóújfaluiak 800, a vidékiek 1000 forintért vehetnek. Aki kiváltja a Berettyó Kártyát, és a bejáratnál felmutatja, további 10 százalék kedvezményt kap.

Pancsolni és gyógyulni

A Püspökladányi Strandfürdő és Uszoda egész évben, mindennap 8-19 óráig várja a pihenni, kikapcsolódni, sportolni vágyókat. A strandfürdőben május 1. és szeptember 30. között úszó-, tan-, gyermek- és gyógymedencét lehet használni. A strandról a gyógyfürdőbe is át lehet menni, a belépőjegyek mindkét helyre érvényesek. A felnőttek napijegyéért 1000, a nyugdíjas- és diákbelépőért 800 forintot kell a pénztárban hagyni.

OCs


Gond nélkül

Mint azt korábban hírül adtuk, csőtörés miatt szombaton órákig nem volt vízszolgáltatás Hajdúszoboszlón. Mint azt Czeglédi Gyulától, a Hungarospa vezetőjétől megtudtuk, a strandfürdő megszokott „életét” egyáltalán nem befolyásolta a szünet. Egy másik betáplálási csatornán érkezett víz a strandra. A szállodákból sem jeleztek panaszt annak ellenére, hogy ott néhány órán keresztül nem folyt víz a csapból. De ez sem okozott fennakadást a működésükben, a vendégek tudomásul vették a műszaki hiba következményét.

KZS


[related-post post_id="3843723"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!