Hanga-tábor

2020.08.10. 13:03

A sportág klasszisától tanulhattak a fiatal kosarasok Debrecenben

Hanga Ádám remek élményekkel térhetett vissza Barcelonába a debreceni tábort követően.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Mint arról korábban beszámoltunk, idén Debrecen rendezte meg a Hanga-tábort. A válogatott és Barcelona-sztár kosárlabdázó által mentorált esemény lényege, hogy felfigyeljenek a fiatal tehetségekre. A Főnix Csarnokban megrendezett táborról a Hajdú-bihari Naplónak beszélt a harmincegy éves sportoló.

Fotó: Molnár Péter

Nagyszerű szervezés

A kosárlabdázó elsősorban a rendezvény és a szervezés színvonalát méltatta.

– Szeretném megköszönni a DEAC Kosárlabda Akadémiának a lehetőséget, ez az egyik legjobban megszervezett Hanga-tábor volt. Tavaly sajnos kimaradt a nyolc éve rendszeresen létrejövő esemény, idén viszont kifejezetten magas színvonalúra sikeredett. A vírushelyzet nehezítette kissé a dolgunkat: bár az akadémia részéről soha nem jelentett problémát, hiszen nagyon sokat dolgoztak azon, hogy ez létrejöjjön, az én személyem kérdéses volt, mivel nem tudtam, mikor leszek itthon a barcelonai szezon miatt. A debreceniek azonban rendkívül türelmesek voltak és rugalmasak felém, ezt utólag is köszönöm. Új és régi arcokkal is találkozhattam a kosarasok közül, hatalmas élmény volt számomra ez a pár nap – emelte ki Hanga Ádám.

Cél a példamutatás

A táborban negyven, zömében debreceni fiatal vett részt, akikre külön kitért a válogatott kosaras. – Vannak tehetségek, akikre felfigyeltünk, de nyilván rengeteg munka vár még rájuk, hogy elérjenek a kívánt szintre. Azáltal, hogy együtt dolgozhattam a gyermekekkel, a tudásból, amit az elmúlt tíz évben felhalmoztam, remélhetőleg egy szeletet át tudtam adni nekik. Nincs szakedzői képesítésem, ezért azt a részt inkább meghagytam az akadémia trénereinek.

„Az én munkám ilyenkor talán abban áll meg, hogy példaképként megpróbálom támogatni a fiatalokat és megmutatni, hogy nem lehetetlen eljutni erre a szintre, sőt kellő munkával és alázattal nekik is reális cél lehet.”

– Azért kezdődött el az egész Hanga-tábor, mert a gyermekeknek a külföldi meccsek miatt szinte elérhetetlen vagyok, személyesen nehéz találkozniuk velem, maximum a videómegosztó csatornákon tudnak rám keresni. Így viszont nem tudok olyan motivációt nyújtani nekik, amilyet szeretnék, ezért is jó, hogy eljövök, és személyesen tudunk gyakorolni, mert együtt csinálom velük a gyakorlatokat, velük edzek. Ráadásul néha ezek a feladatok nekem is nehezek, így közvetlen közelről láthatják rajtam, hogy igenis lehet hibázni, ez benne van a pakliban. Azt gondolom, hogy egy tizenöt éves kosaras önmagában is kellően motivált, de egy példát oda lehet elé tenni, hogy a megugrandó mércét milyen magasra tegye fel. Azáltal, hogy beszélgetünk, játszunk együtt, talán ez is át tud szállni picit rájuk – tette hozzá a Barcelona sztárja.

Fotó: Molnár Péter

Érik a revans

A kosaras a tábor után azonnal visszautazott Spanyolországba, hiszen nagy megmérettetés vár klubcsapatára. – Egész nyáron készültem, július 2-án értem haza Barcelonából, és hétfőtől ismét kint kell lennem, így ez egy rövid pihenő időszak volt a számomra. Nem is nagyon álltam le az edzésekkel, hazajövetelem után volt egy hét aktív pihenésem, és azóta végig edzettem. Hétfőtől pedig már kint, a társakkal tréningezünk. Szeptember 11-12-én Szuperkupa-döntőt játszunk az ellen a Baskonia ellen, akiktől kikaptunk a döntőben idén, úgyhogy rögtön egy visszavágó következik, már nagyon fenjük a fogunkat rájuk – hangsúlyozta Hanga Ádám.

Péter Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!