Van benne vagy húsz regény

Meglehet, a történet hihetetlennek tűnik, számomra legalább is az volt. Él a megyében egy ember, akiről a szomszéd utcában sem tudják, hogy nyolc könyve jelent meg... Eddig. Azt hittem, valami önjelölt írogatóról van szó, magánkiadásban megjelentette „munkáit”, ám kiderült: több százezer(!) példányban adták el műveit...

ÉM: Több százezer példányban?!
Gyöngy László: Igen. Bár azok az „izék”, azért nem igazán voltak művek. Szükségem volt pénzre. Megírtam őket.

ÉM: Fogta magát, leült az asztalhoz és elkezdett könyveket írni?
Gyöngy László: Tulajdonképpen, igen. Meg voltam szorulva anyagilag, és egy barátom azt javasolta, írjunk közösen egy krimit, ő majd eladja. Három hét alatt összekalapáltam vagy négyszáz oldalt. Beleolvasott, és azt mondta: ne hozzám hozd, ez kész, keress egy kiadót! A Népszava esett utamba. Majd értesítjük... Két hét múlva hívott a szerkesztő: lennék-e szíves befáradni.! „Hát... ez, azért nem az”, de hajlandó lennék-e írni ilyet meg ilyet. Mit fizet? Három nap múlva elballagtam a pénztárhoz

ÉM: És addig egyetlen sort sem írt le?!
Gyöngy László: 1984-ben írtam egy színdarabot. Beküldtem a Királyi Televíziónak - a feleségem nevén. Megvették...

ÉM: Azt állítja, ’84 és ’89 között nem írt le egyetlen sort sem? Megveszik első „blikk-re” az első színdarabját, és nincs folytatása?
Gyöngy László: Pedig így volt. Annyi minden más adódott az életemben. (Feketén persze), butikosoknak varrattam... és bejártam Törökországot, Szíriát, Libanont. A Kelet szerelmese vagyok. Valahogy nem volt fontos számomra az írás, mert (akkor még) nem tartottam fontosnak mindazt, amit el szerettem volna mondani, ezt is kipróbáltam.

ÉM: Ne haragudjon, de ez olyan hihetetlen számomra, ír, sikerre számíthatna, erre fogja magát és elutazik Törökországba?
Gyöngy László: No, nem. Sikerre azért nem számítottam, hiszen az elmúlt huszonpár év a bizonyság arra, nagyon jól megvolt nélkülem az irodalmi élet.

ÉM: Mégis, miket írt? Mert több százezer...
Gyöngy László: Akkor, abban az időben, tényleg csak a pénz volt a fontos, ami gyorsabban ment el, mint ahogy megkerestem... Azt írtam, ami eladható volt, amiért a kiadó hajlandó volt sokat fizetni.

ÉM: Miket írt?
Gyöngy László: Ne firtassuk! Utolsó, (nyolcadik) könyvem megjelenése óta, kicsit röstellem, hogy én követtem el azokat az „izéket”.

ÉM: Ezek szerint a nyolcadik könyve vállalható, azt már irodalmi értékűnek tartja?
Gyöngy László: Feltétlenül! A nyolcadik könyvem tulajdonképpen az első. Az „Örökösök” egy cigándi család regénye, 1941-2002 között. II. világháború, (orosz) fogság, földosztás, kulákság, 1956, Kádár–korszak. Mindez, egy olvasmányos, – a visszajelzések szerint – remek könyvben.

ÉM: És ma? Ma mi történik önnel?
Gyöngy László: Ma? Ma, kérem tisztelettel, hol betanított pék vagy körteszedő napszámos vagyok. De, ’90-től voltam már ács, kapás napszámos, vasbetonszerelő, titkár a fővárosi önkormányzatnál, segédmunkás, drámatanár....

ÉM: Drámatanár?! Nem azt mondta, hogy eredetileg bányász volt?
Gyöngy László: Igen, bányász voltam, és erre büszke vagyok. De, ha képes vagyok, ha tetszik a semmiből, karaktereket létrehozni, akkor engedtessék már meg nekem, el tudom dönteni mi „igaz” és mi a „hamis” a színpadon. Karcsán, a színjátszás iránt érdeklődő gyerekekkel foglalkoztam. Megírtam nekik a Pál utcai fiúk musical–változatát, tokkal vonóval, vagyis a zenéjét is én szereztem, meg a tánc koreográfiáját is...

ÉM: Na ne!... Milyen hangszeren játszik?
Gyöngy László: Kesztyűben remekül tudok dudálni... és a létező összes lábam az bal... Van belső hallásom. Ács Gyuszi, zeneszerző barátom világosított fel: a zeneszerzés 90 százaléka „szakma”, ám a maradék 10 százalékot azt csak Isten adhatja.

ÉM: Adott még valamit Isten?
Gyöngy László: Hogyne Isten évek óta türelemre, nagy pofámat kicsire zárni, vagyis: alázatra tanít az ember és még nagyobb alázatra az irodalom iránt.

ÉM: Lesz az Örökösök-nek folytatása, esetleg lesz újabb musical?
Gyöngy László: Lenni lenne, hiszen az első rész csupán 700 oldal, és ebbe nem fért bele az 1963–2002 közötti magyar történelem. Musicalt is írnék... Van bennem vagy húsz regény, meg vagy tíz színdarab, de nem írok az asztalfióknak...

ÉM: ... írna...
Gyöngy László: Írnék... Tudja, nem élek botrányos életet, persze akár élhetnék is, a kutyát sem érdekelné. Nem vagyok sztártípus. Az, aki nem folyik nap mint nap a csapból, az sajnos senki... Mindezek ellenére nem panaszkodom, én vagyok az az ember, aki, miután kiesett a századik emeletről, az első emelet magasságában azt mondja: még nincs baj.

ÉM: Igaz, hogy Cigándon...
Gyöngy László: Hagyjuk már, Zsófit! Én, itt, „bekerűtt”, „gyüttment” vagyok, nem próféta, de prófétajelölt sem lehetek. Sem utódja, sem őse, még csak ismerőse sem vagyok senkinek... Uram-bátyám... Nem vagyok az Ő kutyájuk kölyke... Ha nem lenne olyan a feleségem, amilyen - meg sem nézhetném magam, hiszen tükröm sem lenne.
„Próbáltam súgni....”
Még – remélem, csak még, - nem hallották meg.
Mint mondtam, optimista vagyok...