A sakk nagyasszonya Kazincbarcikán

Múlt vasárnap a csapatbajnoki befejezése után készségesen nyilatkozott lapunknak.
- Miért cserélte fel a vasutat a vegyészettel?
- A vonatozás megmaradt, mert így közlekedek Budapestről Barcikára és vissza. Gondolom persze a kérdés nem erre irányult, hanem a klubcserére. Meglehetősen egyszerű történet ez. Hűséges típus vagyok, 44 évig a Vasútépítő Törekvésben sakkoztam, végig kitartottam, ám amikor a MÁV-nál mindenféle átszervezés történt, megszűnt a csapatom.

Már azt fontolgattam, hogy véglegesen befejezem az aktív versenyzést, de közben megkeresett Szabó István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sakkszövetség elnöke és hívott a Miskolci SC-be, azonban ők könnyen megadták magukat. Ebben a vákuumhelyzetben a Lékó-Adams párosmérkőzésen összetalálkoztam Tóth Jánossal, a kazincbarcikai sakkcsapat vezetőjével, aki nem sokat teketóriázott:- "Zsuzsikám rád van szükségünk, most jutottunk fel az NBI B-be!"-mondta. Adj egy kis időt- feleltem, de ő már eldöntötte.

Délutánra elújságolta mindenkinek, nem akartam cserben hagyni. Nagyon jól érzem magam Kazincbarcikán. Igazi feltöltődés a fővárosi tömény politikai milliő után. Itt tudunk viccelődni, kikapcsolódni. Szombaton a Barcát néztem a tévében, bár kicsit inkább Real-párti vagyok. A második idényt úgy zártuk, hogy feljutottunk az első osztályba. Eddigi szereplésünk az idény kellemes meglepetése. A riválisok könnyű falatnak képzeltek el bennünket, aztán rájöttek, hogy ez így nem igaz. Négy meccsünk van hátra és nem kell izgulnunk, pedig a két bajnokesélyessel - CSUTI SE, Nagykanizsa - is találkozunk. Minden fél pontot meg kell becsülnünk. A várost magát alig ismerem, bár Tóth János körbe vitt, találkoztam a polgármesterrel is. Igen pozitív, hogy ennyire támogatja az önkormányzat együttesünket. Logikus: azért adják a pénzt, hogy megőrizzük élvonalbeli tagságunkat.

- Találóan a sakk nagyasszonyának nevezte Önt a borsodi megyeszékhely polgármestere. Mikor és hogyan kapott főszerepet életében a sakk?
- Gyerekkoromban a VI. kerületben, a Nagymező utcán laktam. Akkor még nem volt tévé, számítógép, nem vonta el a figyelmet. Téli estéken sakkoztak a nagybácsik, nagyapák.1959-ben Portisch-Szabó-Barcza körmérkőzés volt és a demonstrációs táblánál a huszár D 4-es lépést eltaláltam. 1960-ban megnyertem az általános iskolai bajnokságot. A kezdeti eredményesség ösztönzött a folytatásra, és ha végelszámolást tartok, nem bántam meg, hogy ezt választottam. Sokat kaptam a sakktól, s elenyésző az áldozat: diszkókba alig jártam.

- Mi a legemlékezetesebb sikere, élménye?
- Több ilyen is akad. Kétszer is olimpiai aranyközelben lehettem, 1980-ban Máltán a legközelebb. 18 óra 27 perckor férfi és női csapatunk is aranyérmes volt, 18.29-kor két ezüst lett belőle. Megijedtünk és egy-egy rossz lépés becsúszott. A média dicséretéül: nem keserűségről számoltak be a cikkek, nem kreáltak bűnbakokat. Mi persze sirattuk az elvesztett lehetőséget és bizony kicsordult a könnyünk is. 1979-ben Rio de Janerióban világbajnokjelölt voltam. A Csiburdanidze, a Gaprindasvili és az Alekszandra elleni győzelmeket se felejtem el. Az utolsó öt olimpián veretlen maradtam és úgy, hogy négyen az első táblán játszottam. Büszke vagyok arra is, hogy mester lettem 1969-ben, nemzetközi mester 1978-ban.Vagy 1978-ban a Buenos Aires-i olimpia ezüstje is a szép emlékek közé tartozik, márcsak a férfi aranycsapat legendás kapitánya, a zseniális Navarovszky László miatt is, aki azt sujkolta nekünk:- Csak nem veszteni, valaki majdcsak nyer!"

Németh Angéla barátnőm pedig mindig azzal vigasztalt: - Szerencse is kell az aranyhoz! Időnként igazságtalan a sors. Olykor ellenünk szegődött, máskor visszaadódott. Vébé főbíró is voltam. Nagy példaképemmel, Bobby Fischerrel 1995-ben találkozhattam Portisch Lajos lakásán. Hajnali négykor értem haza, az egész skálát átvettük a sakkból. Az Annand-Kaszparov döntőt elemezve megjegyeztem, hogy előbbi komoly bonyodalmakat okozhatott volna Kaszparovnak. Erre megszólalt Fischer: Nem is gondoltam, hogy ilyen jól sakkozik. Kellemes benyomást keltett, de nem sikerült megtudnunk tőle miért hagyta abba.

Amikor hadakozott, ezt nem az ellenfeleivel tette, hanem a versenyszervezőkkel, a menedzserekkel, persze lélektani hadviselés is volt ez. Hatvan emlékezetes játéka az 1972-es döntőről mindmáig aranybetűs könyv. Kombinációs stratégiájának, megnyitásainak nem ártott az idő. Amikor Szpasszkijjal beszélgettem Portisch társaságában Fischerről kijelentette: Nincs tüske bennem.

- Mit szeretne még elérni ?
- Jó lenne megélnem, hogy a sakk felkerül a NUPI-programba és egyre többet foglalkozzon a sajtó a sakkal. Szeretném, ha minden gyerek tudna sakkozni, mert akkor kevesebben lennének az utcán és nem kábítóznának. Korcsnoj, akinek kisujjában van az elemzés, számítógépes, informatikai nemzedéknek titulálja az ifjúságot. Furcsa kettősség: a régiek alaposabbak, a maiak nagyobb ismeretekkel rendelkeznek ugyan, de felszínesebbek.

A sakk megtanít a logikus viselkedésre, az ellenfél megbecsülésére, a vereség miatti bánat elviselésére, a bukásból való tanulásra. A számítástechnikai, idegen nyelvi ismeretek mellett szükség van memóriára, koncentrálóképességre, érzékre, érdeklődésre és intuícióra is. A siker és a kudarc szűk mezsgyéjén egy-egy lépés a mennyben vagy a pokol tornácán levést jelentheti.

Nincs biztos recept arra, mikor érdemes elkezdeni sakkozni. Jómagam arra esküszöm, az az ideális, amikor majdnem iskolás már. Carlsen például hét és félévesen indult és áprilisban az első ötben benne lesz! Utódom nincs, én elsakkoztam a saját gyereket, unokahugom kislánya, Luca két és féléves és állítgatjuk fel neki a figurákat, fogékony, de egyelőre a számítógép jobban érdekli...

B. Gy.