Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.03.17. 17:20

A hó végén lejár az ideje

<p>Ózd - Az elmúlt héten ünnepélyes keretek között átadták a város és a kistérség legújabb sportlétesítményét, a Brassói úton felépült tanuszodát.</p>

A közel 650 millió forintos beruházás kapcsán azonban felvetődik a kérdés: mi lesz a sorsa a nagy hagyományokkal rendelkező, ugyanakkor teljes mértékben elavult, helyenként már életveszélyessé vált gyári létesítménnyel? A 105 éves uszoda Közép-Európa legelső fedett uszodájának számított, de ez a tényeken mit sem változtat. Úgy néz ki: lejárt az ideje.

Egyelőre konkrét tervek még nincsenek, ráadásul addig nem is lehet hozzányúlni az épülethez, amíg a műemléki jelleg fennáll, a sok nagy versenyt megélt uszodával kapcsolatban rengeteg a nyitott kérdés.

Meg van kötve a kezük

Néhány esztendővel ezelőtt nyilvánították műemléknek a Gyári Uszodát, ami azt jelenti, hogy nekünk, mint üzemeltetőnek az akkori állapotot kell fönntartani – nyilatkozta érdeklődésünkre Herczeg Ferenc, strandvezető. - A hivatal munkatársaival megkezdődtek az egyeztetések, de nyilván be kell vonni az önkormányzatot is a tárgyalás sorozatba. Mi azt szeretnénk elérni, hogy „levegyék” ezt a jelzőt, hiszen ebben az esetben a megmaradt és még hasznosítható értékekeket meg lehetnek menteni az utókor számára.

A Gyári Uszoda állapota egyébként enyhén szólva is kritikusnak mondható. A medence elrepedt, elfolyik a víz, a tribünt már nem a vas, hanem a rozsda tartja össze. A műszaki berendezések is elavultak, ráadásul városon belül a megközelítése sem volt biztosított, különösen a téli hónapokban és a sötét időszakban.

100 millió kellene

Amikor megtudtuk, hogy a Brassói úton megépül a Tanuszoda, onnantól kezdve fölöslegesen nem költöttünk a gyárira – folytatta Herczeg Ferenc. - Természetesen korábban készült állapotfelmérés, és az esetleges felújításra is születtek tervek. Rengeteg pénz kellett volna ráfordítani az épületre, legalább 100 millió forintot bele kellett volna fektetni ahhoz, hogy a hiányosságokat pótolni tudjuk.

Az uszoda azonban így sem lett volna a mai kor követelményeinek megfelelő, csupán a további állag romlást lehetett volna megakadályozni ebből az összegből. Egyelőre tehát konkrétumok nincsenek az uszodával kapcsolatban, minden további terv azon múlik, hogy az örökségvédelmi hivatal hogyan reagál az általunk felvetett műemléki jelleg megszüntetésére.

Herczeg Ferenc továbbá megjegyezte: március 31-ig tart nyitva a Gyári Uszoda, mert az üzemeltető Vízmű Kft.-nek az önkormányzat felől addig áll rendelkezésére a fenntartáshoz szükséges összeg. Utána bezár a létesítmény, és ki tudja, bármilyen formában kinyit-e még valaha. Mert most úgy tűnik: lejárt az ideje a 25 méteres medencének és az ódon, kopott, rozsdás épületnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!