Kábítószerügyi egyeztető fórum Püspökladányban

Püspökladány – „A gyáva” című színházi előadást láthatták a résztvevők.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság kezdeményezésére 2018. december 18-án tartották a Sárréti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum soron következő rendezvényét – olvasható a police.hu-n.

A program résztvevői „A gyáva” című színházi előadást láthatták, amely egy a kábítószer élvezetéről leszokó fiú és édesapja napi küzdelmeiről, konfliktusairól szól. Az előadást követően a Püspökladányi Rendőrkapitányság vezetője, a rendőrkapitányság illetékességi területén lévő települések képviselői, a színművészek és a jelenlévő helyi általános- és középiskolások egy interaktív beszélgetés során dolgozták fel a látottakat.

A rendezvény célja, hogy az együttműködő szervezetek egy kötetlenebb formában is hozzájáruljanak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzéséhez.



Püspökladány.
HAON.HU






hirdetés