2023.10.27. 12:42
Füzi-Tóvizi Petra: „Egy jó mérkőzést szeretnénk játszani”
A DVSC Schaeffler a Brest csapatával találkozik szombaton.
A saját nevelésű játékos szerint nehéz meccs vár rájuk
Forrás: Napló-archív
Sokat nem pihenhetett Szilágyi Zoltán együttese az MTK elleni siker után. Ismét nagy feladat előtt áll a DVSC Schaeffler, hiszen a Brest együttese látogat a Hódosba szombaton 16 órától a Bajnokok Ligája csoportkörében. Biztosra vehető, hogy nehéz meccs vár a debreceni lányokra, a franciák igazi sztárcsapatot alkotnak. Ugyanakkor biztató is lehet a tény, miszerint Kácsorék már eddig is tudtak nagyszerű teljesítményt nyújtani a legrangosabb európai kupasorozatban.
Megnehezítenék a dolgukat
A hazaiak trénere, Szilágyi Zoltán sokszor hangsúlyozza: a Bajnokok Ligája ritmusában kell minden mérkőzésen kézilabdáznia a lányoknak. A szakember az MTK ellen úgy fogalmazott, nem szabad a vezetés birtokában kiengednie a csapatnak. A hajdúsági edző a Haonnak elmondta, igazi sztárcsapattal találkoznak, akik Európa topegyüttesei közt vannak. – Elkészültek már a videofelvételeink az ellenfélről, s hamar megállapítottuk, igazi nagyágyúval találkozunk.
Nagyszerű játékosok alkotják a franciák keretét, akik egyben rendkívül dinamikusak is.
Abban bízok, hogy egy olyan teljesítményt tudunk majd letenni, mint az Odense vagy a Buducsnoszt ellen – mondta, majd kiemelte: ha a küzdéssel nem lesz probléma, lehet keresnivalójuk hazai pályán a Brest ellen.
Élvezni szeretnék
Füzi-Tóvizi Petra az MTK ellen remekül játszott. Igaz, kimaradt néhány helyzete a beállósnak, de biztosan számítani fog rá a gallok elleni összecsapáson Szilágyi Zoltán. A Tavacskának becézett játékos úgy fogalmazott a szombati BL-meccsel kapcsolatban, hogy szeretnék megnehezíteni ellenfelük dolgát és élveznék a találkozót. – Azokat a hibákat, amelyeket szerdán követtünk el, nem engedhetjük meg magunknak.
Nehezebb találkozóra számítok, mint a montenegrói rivális ellen.
A franciák nagyon gyorsan játszanak. Arra kell figyelnünk, hogy minél hamarabb vissza tudjunk rendeződni a támadásokból. Jó játékosokból álló, komoly nemzetközi tapasztalattal bíró topcsapattal nézünk majd farkasszemet. Remélem sikerül majd jó eredményt elérni, s büszkévé tehetjük ismét a szurkolóinkat – nyilatkozta a saját nevelésű játékos.
Az összecsapás előtt remek hír a Vasutas híveinek, hogy a klub bejelentette, meghosszabbítja Csernyánszki Liliána szerződését. A DVSC Schaeffler–Brest EHF Bajnokok Ligája csoportkörének találkozója szombaton 16 órától kezdődik a Hódos Imre Sportcsarnokban.