labdarúgás

2021.07.26. 08:24

DEAC: sikeres főpróba a bajnoki rajt előtt

A Debreceni Egyetem csapata a Békéscsabát is két vállra fektette a DEAC Sportcampuson.

Fotó: Napló-archív

A DEAC futballistái a bajnoki rajt előtt egy héttel az NB II.-re készülő békéscsabaiakat látták vendégül. A hőség nem nyomta rá a bélyegét a találkozóra, hiszen mindkét gárda kitett magáért, lüktető játékot láthattak a drukkerek – írja a debreceniek honlapja.

A meccs elején egy balról érkező centerezést követően Lukács Raymond bombázott a DEAC kapujába, de nem sokáig örülhetett, mivel a partjelző lest intett, így 0–0-ról folytatódott a küzdelem. A jelenet után magasabb fordulatszámra kapcsolt a Debrecen. Először egy szögletnél Tochukwu fejelhetett ígéretes helyzetből, de a békéscsabai kapuvédő magabiztosan védett. Néhány perccel később megszerezte a vezetést a DEAC, méghozzá kalandos körülmények között: előbb Tochukwu bombája a lécen csattant, majd a kipattanó Rauf elé került, akinek a kísérlete végül Bereczkiről jutott a vendégek kapujába. Az első félidőben sajnos kényszerű cserét kellett végrehajtania az egyetemistáknak, hiszen Szabó Kornél megsérült, a helyét Virág Ákos vette át. A szünet előtt még a tizenhatoson környékén ólálkodó Gránicz Patrik előtt adódott kecsegtető lehetőség, ám a játékszer a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A második játékrészt a Csaba kezdte veszélyesebben, de az eredmény szerencsére nem módosult. A lila-fehérek mestere, Preisinger Sándor is bátran kísérletezett, ezt támasztja alá, hogy egy alkalommal öt helyen változtatott a gárdáján. Varga Szabolcs a félpálya közeléből íveléssel próbálta meglepni a Tóth Dánielt váltó Deczki Mátét, ám a békéscsabai futballista picit tévedett. A másik oldalon Sidibe a földön fekvő védő és kapus mellett vette be az üresen tátongó kaput, de a játékvezető szabálytalanságot látott, így nem nőtt a debreceni előny.

„Egy jó erőkből álló NB II.-es riválist tudtunk legyőzni meggyőző játékkal, összességében elégedett vagyok a látottakkal. A meccs elején ezúttal is akadtak gondjaink, például többször is egyéni hibát követtünk el az első tíz-tizenöt perc során, de a folytatásban rendeztük a sorainkat. Remekül zártunk hátul, illetve kiváló ütemben támadtuk meg a vendégek labdakihozatalait. Úgy gondolom, ütőképes alapcsapattal rendelkezünk, amelyből ha valaki kiesik, megfelelően tudjuk pótolni” – összegzett a klubhonlapnak Sándor Tamás vezetőedző.

Az edzőmeccsek eredményeire pillantva (hibátlan mutatóval zártuk a nyári felkészülést) bizakodva várhatjuk az NB III.-at, amelyet a DVTK II. elleni hazai ütközettel nyitjuk augusztus 1-én.

A tények

DEAC-Békéscsaba 1-0 (1-0)

Gólszerző: Bereczki (33.).

A DEAC összeállítása: Tóth D. (Deczki 60.) – Szabó K. (Virág Á 29.), Papp F., Orosz, Bényei, Rauf (Csányi 70.), Sándor T., Spitzmüller (Sárosi 55.), Bereczki (Trencsényi 79.), Tochukwu (Sidibe 55.), Székely. Vezetőedző: Sándor Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában