Előadás

2024.03.08. 16:35

Aki tíz éve a hajdú-bihari bűnügyi hírek mögött áll

Dobó Dénes a rendőrségnél és a törvényszéknél szerzett szóvivői tapasztalatait osztotta meg.

Hajnal László

Az elfogástól az ítéletig címmel tartott előadást Dobó Dénes

Forrás: ELSA Debrecen

Az elfogástól az ítéletig címmel tartott előadást dr. Dobó Dénes médiajogi szakjogász, a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője a joghallgatókból álló szövetség, az ELSA debreceni szervezetének III. Legal Talks elnevezésű eseményén.

Dobó Dénes beszélt az igazságszolgáltatás nyilvánosságáról, valamint arról, hogy az elmúlt évek során ennek kapcsán a törvényhozásban milyen változások következtek be és az ezzel párhuzamos technikai fejlődésről is szót ejtett. Mint mondta, a nyilvánosság ma már nemcsak a szigorú értelemben vett „sajtót” jelenti, hanem az okoseszközök segítségével közvetlenül elérhető közösségi felületeket is. A megváltozott médiakörnyezet, az újmédia felülírta azt, hogy a nyilvánosságot ma már nem csak a sajtó tudja tájékoztatni. Rámutatott, elég egy okostelefon és az internet segítségével a közösségi hálókon máris információkat tudunk eljuttatni az emberekhez.

haon, Dobó Dénes, törvényszék, debrecen
dr. Dobó Dénes
Forrás: Debreceni Törvényszék

Az adatvédelmi szempontoknak is meg kell felelni

Az előadáson a hallgatók betekintést nyerhettek a tárgyalótermi kép- és hangfelvétel készítés szabályozásába és a hazaitól eltérő nemzetközi gyakorlatba is a sajtónyilvánosság területén. Szó volt az elő közvetítést érintő problémákról, a sajtószóvivő rávilágított a közérdeklődésre számot tartó ügyek kezelésére, valamint arra, hogy a sajtó ezeket milyen módszerekkel tudja követni.

A tárgyalások nyilvánosságával körvonalazódhat a bíróság egyik alapértéke, a nyitottság és ezzel együtt a szervezet szolgáltató jellege. Lényeges szempont, hogy az igazságszolgáltatás a bírósághoz fordulók, továbbá a szélesebb közvélemény számára is megismerhető, érthető legyen. A nyilvánosság a 21. századra teljesen más értelmet nyert, mint volt az a korábbi évszázadokban. Az információs társadalom megjelenésével a különböző bűnügyek országos vagy adott esetben akár nemzetközi érdeklődésre is számot tarthatnak

 – fogalmazott.

 A szóvivő hozzátette, ennek van előnye is, mivel a hír sok emberhez el tud jutni, ezáltal többen tájékozódhatnak akár a büntetőítélkezéssel kapcsolatban, ugyanakkor számos olyan következménye is van, amely már inkább hátrányos: elég, ha csak az adatvédelmi szempontokat vesszük figyelembe.

haon, Dobó Dénes, törvényszék, debrecen, elsa debrecen
Számos hallgató kíváncsi volt az informatív előadásra
Forrás: ELSA Debrecen

Hangsúlyozta, a törvényszéki sajtószóvivőt az adatvédelem és a személyiségi jog védelme szempontjából kiemelten érinti a bírósági közlemény megírása, valamint a sajtómegkeresés megválaszolása. A médiával folytatott kommunikációnak a legtöbb jellegzetességét tekintve ugyanolyannak kell lennie, mint a jó ügyfél-kommunikációnak: világosan tagolt, a laikusok számára is közérthető tájékoztatás, amely megfelel az adatvédelemmel kapcsolatos mai követelményeknek.

Dobó Dénes korábban a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője volt, így abban a szerencsés helyzetben van, hogy előző pozíciójának köszönhetően a bűncselekmények megvalósulásától a vádemelésig és persze napijainkban az ítélet meghozataláig átláthatja a hazai bűnügyi tudósítás folyamatait.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában