Elfogás

2024.05.06. 13:21

Őrizetbe vették az ebesi telephelyet kifosztó rablót

Az éj leple alatt támadott meg egy portást a hajdúszováti férfi. A rendőrök két órán belül elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Haon.hu

Az erőszakos tolvaj aligha gondolt bele tette következményeibe

Forrás: police.hu

Egy ebesi telephely portása tett bejelentést 2024. május 2-án nem sokkal éjfél után arról, hogy megtámadták, és pénzt követeltek tőle. A rendőrök adatot gyűjtöttek és rövid időn belül azonosították a férfit, aki kapcsolatba hozható a bűncselekmény elkövetésével – közölte a police.hu.

Mint kiderült, a támadó a bántalmazás után felfeszített egy lemezkazettát és kivett belőle 150 ezer forintot. Meneküléséhez elkötött a telephelyről egy kisbuszt, majd azzal Debrecenig hajtott. Leparkolta, taxiba ült és elindult haza, de az egyenruhások útközben elfogták.

A nyomozók a 27 éves férfit kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság május 3-án elrendelt.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás, súlyos testi sértés és jármű önkényes elvétele bűntett miatt indított eljárást vele szemben – olvasható a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában