Ismeretlen tettes

2024.01.04. 13:20

Nem Istentől való tett: ellopták a kis Jézust Debrecen főteréről

Talán jó heccnek tűnt, gyaníthatóan nem a vallásosság vezérelte a tolvajt.

Hajnal László

Szülei és a három király tekintete immár az üres bölcsőre szegeződik

Forrás: Hajnal László

Mintha csak egy spirituális jel lenne, figyelmeztetően világították meg a nap sugarai a debreceni Nagytemplom előtti betlehemi jászol bölcsőjét csütörtökön délben. A kis Jézus fekhelye ugyanis üresen áll, csupán Mária és József szegezte tekintetét a szalmával kibélelt bölcsőre, és egyúttal gyermekük hűlt helyére.

Feltehetőleg egy ismeretlen személy lophatta el az installáció részét képező faszobrot. Habár a betlehemi jászol egyébként is január 6-áig, vízkeresztig lett volna látható, valaki úgy döntött, idő előtt elkezdi a lebontását. A Haon információja szerint a korábbi napokban még a helyén volt a Jézust ábrázoló bábu.

Hogy ki tenne ilyesmit, nem tudni, de bizonyára nem a vallási áhitat vezérelte. Mindenesetre a debrecenieknek újra meg kell találniuk Jézust, ezúttal nem átvitt értelemben. Bár, aki tanításai szerint él, szívéből sosem távozik a messiás.

Legutóbb a Rotary Club Debrecen Tapintható láthatatlan című, a Kossuth téren elhelyezett térplasztikáját érte hasonló rongálás: a 2023 júliusában felavatott, Debrecen belvárosának kicsinyített másáról a Nagytemplom-makett tornyát törték le ismeretlen elkövetők két alkalommal is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában