Támogatás

2023.09.12. 14:58

Gépkocsira és rendezvényekre is pályázhatnak a hajdú-bihari civilek

A támogatási lehetőségekről és azok technikai megvalósításáról tartottak tájékoztatót a Vármegyeházán.

Bekecs Sándor

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár beszélt az elérhető pályázati lehetőségekről

Forrás: Kiss Annamarie

A „CIVIL INFO – NEA 2024” című országos tájékoztató rendezvény debreceni programját tartották szeptember 12-én a Vármegyeházán a Civilek a Fiatalokért Egyesület, mint a Hajdú-Bihar Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa szervezésében. Az eseményen a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai tartottak előadásokat az elmúlt év pályázati tapasztalatairól és a 2024-es lehetőségekről.  

Az elmúlt években a sokak által ismert Hajdú hagyományok nyomában projekt keretén belül számtalan rendezvényt, programot tarthattunk, melyekbe nagyon jól és nagyon nagy számban be tudtak kapcsolódni a civil szervezetek is

– fogalmazott köszöntőjében Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés alelnöke. Hangsúlyozta, a közös munka során még szorosabbá váltak az együttműködések a vármegyei önkormányzat és a helyi közösségek között, ez a jövőben tovább erősödhet, ugyanis a hajdú-bihari civil szféra tartalmas és minőségi munkát tud végezni.  

debecen, civilek
Bulcsu László alelnök 
Forrás: Kiss Annamarie 

A köszönet hangján szólva Tasó László országgyűlési képviselő rámutatott: a különböző egyesületek, alapítványok, közösségek akkor is működtek, amikor nem állt rendelkezésre elegendő forrásuk, s vállalták azon feladatok elvégzését, melyet az állam vagy az önkormányzat nem tud teljességgel ellátni.

– A civil szervezetek nélkül nemzeti hagyományaink, a kultúránk elveszett volna. Minden területen ott vannak, kezdve a sporttól a hagyományőrzésen át, egészen a szociális szféráig – sorolta.

Hozzátette: a vármegye valamennyi civil szervezete olyan emberekből áll, akik energiájukat nem kímélve fektetnek időt munkájukba, ezért is igyekszik a kormány támogatni valamennyiüket.  

debrecen, civil szervezetek, pályázat
Tasó László országgyűlési képviselő 
Forrás: Kiss Annamarie

Még pályázhatók a Városi Civil Alap forrásai

Széles Diána alpolgármester elmondta,

Debrecenben több mint 1600 civil szervezet működik, melyek aktív alakítói a cívisváros életének. Mint fogalmazott, annyi rendezvényt, programot kezdeményeznek, hogy fizikai lehetetlenség valamennyin részt venni. 

– Ez is jól mutatja, mit is képviselnek ezek a közösségek, amelyeknek a tagjai nem az egyént helyezik az előtérbe. A város szívét-lelkét jelentik – jegyezte meg. Hozzátette, a város egyesületei, alapítványai jelentős szerepet vállalnak például a szociális szféra területén, ezért is feladata az önkormányzatnak és a kormánynak is, hogy őket támogassa.

debrecen, civil szervezet, forrás, pályázat, támogatás
Széles Diána alpolgármester
Forrás: Kiss Annamarie

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az elérhető pályázati lehetőségekről, s azok aktualitásairól tájékoztatta az érdeklődőket. Előadásából kiderült, a Városi Civil Alap pályázat 4,8 milliárd forintos kerettel indult, s öt kategóriában kínál támogatási lehetőségeket: a civil szervezetek ingatlanvásárlásra vagy -felújításra; gépkocsibeszerzésre; rendezvények szervezésére;  kommunikációs feladatokra; valamint eszközbeszerzésekre igényelhetnek forrást. 

A működési célú támogatások bérekre és rezsifinanszírozásra is fordíthatók. A pályázatok október 2. 10 óráig nyújthatók be

 – tette hozzá.

Debrecen, civil szervezetek, támogatás
Szalay-Bobrovniczky Vince
Forrás: Kiss Annamarie

 

A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 13,9 milliárd forintos keretösszeggel nyílik meg, hárommilliárd forinttal többel, mint 2023-ban.    

A változások között említette, hogy megszűnik a 150 ezer forintos kompenzáció; emeltek az egyszerűsített támogatások keretösszegén; valamint a 3 millió forintot meg nem haladó támogatások esetén egyszerűsített elszámolást vezettek be.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában