Hagyomány

2023.05.11. 15:16

Sikeres a Hajdú hagyományok nyomában programsorozat; a századik eseményre készülnek

Eddig mintegy 60 ezer fő vett részt a vármegyei önkormányzat programsorozatán.

A hagyományokból egy kis ízelítőt adtak az ünnepségen

Forrás: Czinege Melinda

A Hajdú hagyományok nyomában projekt keretében eddig 148, ebből idén 100 rendezvényt szerveztek a vármegyénkben; ennek kapcsán tartottak ünnepséget csütörtökön a Vármegyeházán, ahol Hajdú-Bihar településeinek polgármesterei is tiszteletüket tették.

Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, a projekt mindenképp hiánypótló, hiszen ezeket a rendezvényeket a települések önállóan nem tudták volna megvalósítani. 

Azt gondolom, hogy nem csak járdát kell építenünk, hivatali épületeket felújítanunk, hanem egy kis szellemi töltet is adnunk kell. Nem csak a nagyvárosok és főváros lakosai, hanem a kistelepüléseken élők is megérdemlik, hogy részesüljenek a kultúrából

 – húzta alá.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat elnöke mutatta be a jelenlévőknek a projektben eddig megvalósult és tervezett rendezvényeket. Mint mondta, az eddig megszervezett programokon csaknem 60 ezer fő vett részt, s idén november 30-ig még 273 eseményt szeretnének lebonyolítani. 

 Az első nagyobb rendezvényük az Agórában volt, ahol edukációs előadásokat és bemutatókat tartottunk ingyenesen, ezen több mint 15 ezer látogató vett részt. Nagy népszerűségnek örvendett a színházi programunk is, melynek keretében a vármegyei értékekhez kapcsolódóan hároféle (történelmi jellegű, könnyebb hangvételű és gyermekeknek, családoknak szóló) színházi előadássorozat valósult meg vármegyeszerte.

 A különböző rendezvények kísérő programjaként vándorkiállításokat tartottunk, melyek témája a hortobágyi pásztorélet bemutatása volt – fogalmazott Pajna Zoltán.

Táborokat is szerveznek

Az elnök összegzéséből kiderült, a projekt során 50 darab kisfilm is elkészült, melyek a vármegye értékeit mutatják be, illetve voltak többek között koncertekkel színesített programok, alkotótáborok, rendhagyó irodalomórák, gyermek interaktív zenés programok, népzenei, néptánc előadóestek, táncházak. 

– A későbbiekben legalább 20 családi napot, 10 gyereknapot, két  néptáncfesztivált és két roma napot is szervezünk – mondta Pajna Zoltán. Hozzátette: szeretnének 15, a vármegyei indentitást erősítő tábort szervezni, s azokra elsősorban azokat a településeket kiválasztani, ahol a lakosoknak az anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a gyerekeknek fizetett programokat adjanak.

A 100. eseményt május 13-án, Hosszúpályiban rendezik meg, mely keretében első alkalommal szerveznek épületfestést. A hajdú hagyományok nyomában elnevezésű projektben elsősorban közösségi, térségi indentitást erősítő programokat valósítanak meg, melyek növelik a társadalmi aktivitást és együttműködést. A projekt megvalósítására összesen több mint 1,2 milliárd forint támogatást kapott a vármegyei önkormányzat.

PTZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában