Mi történhetett a megszokott kedvenc, színvonalas vonatunkkal?

Érdekes dolog történt a közelmúltban a magyar intercityvonatok „gyöngyszeménél, gyöngyszemeinél”, a hazánkban jelenleg semmihez sem hasonlítható viszonylathosszúságú kör-IC-knél! A kreativitás csúcsát jelentő névválasztás eredményeként, a kitüntető „Tokaj” nevet viselő, a Nyugati pályaudvarról a Keleti pályaudvarra, valamint az ellenkező irányban közlekedő szerelvényekkel. 

Rejtélyes módon alaposan lecsökkent az IC-kocsik száma. Vannak olyan vonatok is, amelyeken a vadonatúj +1 IC, meg a „megszokott” kerékpáros IC-kocsikon kívül nincs is más, a korábbi, akár luxusnak is nevezhető nincs, vagy alig van. Ha George Pullman látná ezt a szolgáltatást, biztosan sírva fakadna! Magam, személy szerint nem is nevezném szolgáltatásnak. Írtam ugyan a MÁV-Startnak, ám attól tartok, ha egy lovat tanítanék holnaptól imádkozni, akkor számottevőbb eredményt érnék el! 

Nézzük! Ugye, az 1990-es évek közepén általánossá vált, hogy kényelmesen, kvázi magas színvonalon, teljesen kulturált vasúti kocsikkal utazhattunk – avagy suhanhattunk – azokon a viszonylatokon, amelyeken közlekedett intercity! Megszerettük, megszoktuk. Olyannyira, hogy a kezdet kezdetén még meglévő, a 15 percet meghaladó késés miatti visszatérítés megszüntetését is arcizomrángás nélkül vettük tudomásul. (Mondjuk, valaki, egy illetékes, egyszer elmondhatná, hogy miért vált egyfajta állandó „jelzővé” a késés, a magyar vonatokon?) 

Évről évre volt mindig valami változtatás. Általában azt a problémát oldotta meg – csinálta vissza – a hazai vasúttársaság, amelyet ő maga okozott. Kérem, most is okozott egyet! 

Általában fütyülök a mendemondákra, a nem hivatalos értesülésekre. Ám a tények makacs dolgok. Majd, ha lesz egy kis időm, elmegyek a Balatonhoz, és személyesen győződök meg arról a pletykáról, amelyet rebesgetnek. Állítólag – mert egyelőre bizonyítani nem tudom a következő állításomat – az általam hiányolt, reklamált IC-kocsik a magyar tenger partjára szállítják a nyaralni vágyókat. Ám, stílusosan fogalmazva csak azt tudom mondani, „ami késik, az lassan jön!” Majd, talán, egyszer felvirrad az a szép nap is, amikor erről, saját magam számára is hitelt érdemlően meggyőződhetek! 

Addig marad a ragadó izzadság, a kellemetlen huzat – mert, ha újat mondanék, akkor elárulom, nyár van –, a mosógépbe történő vetkőzés, és irány a zuhany! Már, ha van mosógép, meg zuhany. Ha nincs, akkor az a bűz, amelyet a jellemző többség „vonatszag”-nak nevez. És örüljünk annak, ha osztrák gyártmányú, ott már leselejtezett, nálunk ráncfelvarráson átesett, döntően 1965 és 1981 között készült Schlieren-kocsi jut, ami mégiscsak korszerűbb, az 1961 és 1972 között készült Bhv-kocsiknál, amelyeknek a saját ráncfelvarrásuk után, a sokat sejtető „Fecske” nevet adták az illetékesek. Mellébeszélésből elegem van! Rendszeresen közlekedek IC-vel, és nemcsak a nevében, hanem a valóságban is intercity-minőséget jelentő vonatokon szeretnék utazni. És higgyék el! Nekem is a Balaton a Riviéra…! 

Kovács László, Debrecen