Orendi János közel egy évtizedig élt és tanult a Yakama indiánok között

Évek óta az erdőben, Nyírábrány-Szentannapusztán él, lovakat tart, sokat szaunázik, 40 évig foglalkozott természetgyógyászattal és igyekszik átadni azt a tudást, amelyet szerte a világban magába gyűjtött élete korábbi szakaszában. Merre járt, mit tanult? Beszélje el ő maga.

A jogász édesapja

– A szüleim munkájuk miatt az Amerikai Egyesült Államokban, New Jersey államban éltek, ott töltöttem gyermekkorom egy részét. Nem voltam egy átlagos gyerek, eléggé kezelhetetlennek tartottak, furcsa dolgok történtek körülöttem. Például másként viszonyultam a világhoz, mint a körülöttem élők, előre láttam, éreztem dolgokat. Ezekkel nem nagyon tudtak mit kezdeni a szüleim. A hetvenes évekről beszélünk. A környezetünkben élt egy jogász végzettségű indián nő, aki úgy gondolta, hogy az ő indián gyógyító-sámán édesapja majd tud rajtam segíteni. Így kerültem 10 éves koromban az Egyesült Államok nyugati részébe, Seattletől 80 kilométerre, a hegyekbe, a hatalmas fenyőerdőkben meghúzódó kis indián faluba. 19 éves koromig éltem ott. Ez akkor nagy törést okozott az életemben, majd ahogy megszoktam az új környezetemet, kezdtem elfogadni a helyzetemet. A Yakamákhoz kerültem, ők akkor már rendes házakban éltek. Szokásaikban, hiedelmükben tartották indián voltukat.

Nem én, hanem mi

– A személyem elfogadásában az elején tapasztalható kis konfliktusokat leszámítva, nem volt probléma. A konfliktusok nagyrészt nekem voltak köszönhetők, mert akkor én nem tudtam kezelni a helyzetet, hogy hol vagyok, mit csinálok, és próbáltam kicsit másként viselkedni, mint ahogy kellene. Az indiánoknál nagy a közösségi szellem, ahogy megélik a közösségi létüket. Jelzi ezt, hogy a nyelvükben nem is nagyon létezik az én, helyette a mi van. Törzsi szemléletben gondolkodnak a mai napig is. Ott ugyanúgy jártam iskolába, részt vettem a napi tevékenységükben; lovakkal foglalkoztam, elláttam a ház körüli teendőket, részese lettem az életüknek, munkájuknak és kezdtem megismerkedni az alternatív gyógyászattal. Az ünnepeik a természethez kötődnek, egyik legnagyobb eseményük a napfordulók alkalmával a törzsi találkozók voltak. Ilyenkor táncolnak, énekelnek, izzasztó kunyhóznak, különböző szertartásokat tartanak. Az alkohol már jelen van, de az ünnepeken nem isszák, és ellentétben a dél-amerikai rokonaikkal, az észak-amerikai indiánok tudatmódosító szereket sem használnak.

„Kaptam ugyan egy indián nevet, de mindenki a saját nevemen szólított.”

– Nagy ritkán az öregek hívtak az ott kapott néven, de csak akkor, ha rossz fát tettem a tűzre. Nyelvüket elég jól megtanultam. Az ott eltöltött közel egy évtized alatt leginkább a természethez, az emberekhez való hozzáállásuk fogott meg. Ezt a filozófiát, illetve az alternatív gyógyítást hoztam onnan magammal. Természettiszteletüket mutatja, hogy csak azért nem vágnak ki egy fát, mert az valamilyen építkezésben útban van. Ha egy fát mégis ki is kell vágni, annak létéért köszönetet, hálát adnak. Ugyanez megvan az állatokkal való bánásmódjukban, nekik is megadják a tiszteletet. Nem pusztítunk ok nélkül, nem törve-zúzva megyünk keresztül egy erdőn, hanem figyelünk, hogy hová lépünk. A vadászatok sem olyanok már, mint régen vagy ahogy az emberek elképzelik az indiánokról. Nem nyilakkal ejtik el a vadat, és bölényhajtás is csak bemutató jelleggel van évente egy alkalommal. De ott sem mészárolják le a bölényeket.

Élete részévé vált

– Természetgyógyászatuk a természet törvényei szerinti életükön alapul. Ha van valami prücök, akkor céljuk, hogy visszaállítsák a test-lélek-szellem hármasegységének harmóniáját. A gyógyítás is úgy működik, gyógynövényekkel, és nagyon sok beszélgetéssel, útmutatással. Kérdésük, hogy mi az amit az embernek át kellene gondolni, másként csinálni, hogy visszakapja az egészségét. Például ha van egy visszatérő betegség, azt kezelni kell, főleg lelki szinten, hogy utána a fizikai tünetek már ne jelenjenek meg ismét. A megelőzésre, az egészség megőrzésére helyezik a hangsúlyt.

„Nagyon fontos náluk, hogy nem a betegséget kezelik, hanem az embert, és a betegség okát igyekeznek megszüntetni.”

– Ők a betegséget már egy folyamat végének tartják. Az eredeti, a kiinduló állapotot próbálják visszaállítani, és ez a legnehezebb. Mert ha egy egészséges embernek azt mondjuk, hogy mit kellene változtatnia, addig a legtöbb esetben úgy sem fog tenni semmit, amíg beteg nem lesz.

– Tőlük elsősorban az életvitelt tanultam meg. Azt, hogy miként lehet elkerülni a betegséget, hogyan kell megtartani az egészséget. Először is meg kell válogatni, hogyan gondolkodunk, mennyi energiát kell fektetni abba, hogy idegeskedünk, és mennyit próbálunk abba, hogy elfogadjunk dolgokat. Ha nem tudunk változtatni valamin, akkor meg kell próbálni elfogadni. Ez a mai társadalomban kicsit széllel szemben közlekedésnek tűnik, de nincs is ezzel semmi baj, mindenki a saját életéért felelős. Az indiánok természetes módon segítették egymást. Hogy egészségesebbek-e? Most már nehéz megmondani, mert közöttük is sok az elhízott ember. Amikor ott voltam, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején, még jóval egészségesebbek voltak, mint az amerikai nagyvárosokban élők.

„Amit hoztam, tanultam, kaptam az indiánoktól, az az életem részévé vált.”

– Próbálok most is ugyanúgy élni. Ezért is költöztem egy tanyára, távol a civilizációnak az embereket számomra nem jó irányba befolyásoló részétől. Így közel vagyok a természethez, kimegyek az ajtón és rögtön benne vagyok.

– Tizenkilenc éves koromban kerültem vissza New Jerseybe, de mind a mai napig tartom a kapcsolatot az indiánokkal. Akinél tanultam, ő már nem él. De a törzsből még sok ismerősöm van. A kapcsolattartás természetesen nem füstjelekkel történik, hanem e-mailen, telefonon.

Izzasztó kunyhó az egyik kapocs

– Én próbálom magyarként élni az életem, hiszen a gyökereim Magyarországhoz kötnek. A magyarság és az indiánkultúra alapjaiban nem sokban különbözik egymástól. Például az izzasztó kunyhót ugyanúgy használták Európában is a napfordulós ünnepeken. Ilyenkor időt és teret hagynak maguknak, hogy megéljék a korábban velük történteket. Ezt tették az ősi magyarok is, és az indiánok is. De hozzáteszem, hogy sok természeti nép is. Egyetemesek voltak az ősi szokások. Az indiánok az ünnepeiken kívül akkor mentek izzasztó kunyhóba, ha betegek voltak. De a mai napig is, ha van lehetőségük, orvosi, egészségügyi szempontból használják. Az izzasztó kunyhó szokását haza hoztam, de ezt már itthon is nagyon sok ember ismerte, hiszen korábban is művelték, illetve olvastak róla.

Izzasztó kunyhót nevezhetjük egy ősi szaunának. Csak annyi a különbség, hogy nem egy wellnessként megy oda az ember egy hétvégi kikapcsolódásra, hanem a kunyhóban kemény munka folyik. Az izzasztó kunyhóban sokszor átértékeli az ember az életét. Tény, nem egy varázshely. Mindenki magán dolgozik. Van egy faváz, amelyet állatbőrök fednek. Középen egy köveket tartó hely. Tűzben melegítjük fel a köveket, azokat visszük be a kunyhóba. Gyógynövényekkel, füstanyagokkal tartjuk a szertartásokat. Van amikor másfél órát is bent vagyunk, és szinte biztos, hogy más emberként jövünk ki, mint ahogy bementünk.

Van igény erre is

– Hazahoztam még az indiánoktól a gyógynövények ismeretét. Azt, hogy melyik gyógynövény mire jó és melyiket melyikkel párosíthatjuk, hiszen ha nem jó a párosítás, akkor nem a várt hatást érjük el vele. Továbbá az ottani gondolkodást próbálom átadni azoknak, akiket érdekel. Azt hogy miként viszonyuljunk egymáshoz, a természethez.

„Próbáljuk azt elfogadni, hogy másokkal csak olyat tegyünk, amit magunkkal is megtennénk.”

– Azt adjuk a másiknak, amit mi szeretnénk kapni. Próbáljunk meg úgy élni, hogy inkább segítőkezet nyújtsunk a körülöttünk élőknek. Az efajta filozófiára van igény, egyre több ember gondolkodik másként. Nagyon sok esetben a napi mókuskerék, amiből képtelenek vagyunk kilépni, okozza később a fizikai problémát. Sugallom az embereknek, hogy csak olyat csináljanak, amiben a szívük benne van. Sose tegye azt, ami nem az övé, mert az tévútra fog vezetni, levezet úgymond a vörös szőnyegről. Nem érzi jól magát, mert olyan munkát csinál. Erre leginkább az anyagi körülmények kényszerítik az embereket. És ha már nem kedvvel végzi a tevékenységét, abban nem fogja tudni beletenni azt az energiáját.

Kovács Zsolt

Gyermeki érdeklődés a világ irányába

– A világban sok helyen jártam. Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Amerika, Afrika, Európa számos országa, Tibet – ezek a fő állomások. A kíváncsiság is vezérelt útjaimon. Fiatalemberként, család nélkül szerettem volna megérteni az ember és a körülötte lévő világ működését. Szkeptikus voltam annak ellenére, hogy nagyon sok mindent megtapasztaltam és láttam. Mindennek gyermeki érdeklődéssel próbáltam utánajárni, hogy miért van úgy.

– Az ember amíg él, tanul. Rengeteget hibáztam az életemben, de ezek a hibák is előnyömre váltam. Mindennap tanulok valamit. Ahol most vagyok, innen már nem vágyom el. Én soha nem akartam megmondani senkinek, hogy mit csináljon. Próbáltam inkább rávezetni a helyes útra, hiszen mindenkinek magának kell megtalálni saját maga „vörös szőnyegét”.