Helyi közélet

2015.07.01. 19:41

Egy kis lefekvés előtti hírcsokor

Továbbra is foglalkoztatják a debrecenieket a menekülttábornál történtek. Ezen a héten nem múlik el úgy nap, hogy ne tudnánk beszámolni valami újdonságról a Loki háza tájáról, két játékost is igazoltak a piros-fehérek. És ha már foci: mostantól nem kötelező a szurkolói kártya.

Továbbra is foglalkoztatják a debrecenieket a menekülttábornál történtek. Ezen a héten nem múlik el úgy nap, hogy ne tudnánk beszámolni valami újdonságról a Loki háza tájáról, két játékost is igazoltak a piros-fehérek. És ha már foci: mostantól nem kötelező a szurkolói kártya.

Kamerák a gyorsabb reagálás érdekében és zárttá tétel a biztonság miatt.


Július 2-án, 18 óra 30 perces kezdettel vívja első nemzetközi kupamérkőzését ebben az évben a DVSC-TEVA együttese.


A fokozott ellenőrzés célja a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogel- lenes cselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, az elkövetett szabálysértések, bűncselekmények felderítése.


Ötször lőtték meg, és több mint tízszer szúrták le az egykori örömlányt.


Éppen szívott és adagolt a negyvenéves debreceni M. Zsolt, amikor a zsaruk elfogták. A nyomozók gyanúja szerint főként marihuánával látta el a környékbelieket.


A kismama és a gyermeke is profikat megszégyenítő módon ropja.


Hatékony és tartós környezetvédelmi megoldások kidolgozása érdekében a debreceni önkormányzat együttmű- ködési szándéknyilatkozatot írt alá szerdán az ITK Holding Zrt.-vel, a Debreceni Egyetemmel, a T-Systems Magyarország Zrt.-vel és az E-ON Hungária Energetikai Zrt.-vel.


Beindult az igazolások terén a DVSC-TEVA szerdán, ugyanis a korábban szerződtetett Balogh János, Horváth Zsolt és Bozidar Radosevic után két újabb futballistával állapodtak meg a piros-fehérek.


Az OTP Bank Liga 2015-2016-os versenyévadában a szurkolói kártya kötelezettségének kérdését az MLSZ a szervező klubok hatáskörébe utalja, a válogatott mérkőzések szervezőjeként pedig nem teszi kötelezővé a kártyát.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában