Kamerák lesznek a menekülttábornál

Akt.:
Kamerák lesznek a menekülttábornál
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Kamerák a gyorsabb reagálás érdekében és zárttá tétel a biztonság miatt.

A befogadóállomásnál történt hétfői események után a város migránskérdésekben egy új korszakba lépett – jelentette ki Papp László polgármester szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Bár egyik pillanatról a másikra nem tudjuk megszüntetni a tábort, hiszen naponta több százan érkeznek az országba, de ennek itt nincs helye – tette hozzá. Utalt arra, hogy annak idején hiba volt 1995-ben az akkori MSZP-SZDSZ-es városvezetés részéről a menekülttábor idetelepítésének a pártolása, mert nem egyeztethető össze sem a környezetével, sem a város értékeivel és szellemiségével.

Kamerarendszer

Debrecent sohasem jellemezte az idegenekkel szembeni ellenérzés vagy gyűlölet, hiszen nagyon sok külföldi diák tanul itt, ráadásul azokból az országokból is, ahonnan a migránsok érkeznek. Viszont a tábor túlterheltsége, a mára kialakult tarthatatlan helyzet felülírhatja az eddig éppen erényeként elkönyvelt befogadó szerepét – folytatta a polgármester. Ebből következően a város maximálisan támogatja a szerb határra tervezett kerítésépítést, de az még hónapokat vehet igénybe, viszont megoldást addig is találni kell a városrész biztonságának szavatolására. Ezért megállapodás született a rendőrséggel, hogy a következő hetekben fokozott rendőri jelenlétet biztosítanak a város egész területén, koncentráltabban a keleti felére és a Sámsoni út környékére.


Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A rendszeres járőrözés és a készenléti rendőrség jenléte mellett a következő hetekben 15 millió forintból összesen 15 térfigyelő kamerát szereltet fel az önkormányzat a tábor környékén, valamint végig a Sámsoni úton. (A rendőrség kedden már telepített hat ideiglenes kamerát.)

Újra zárttá tenni!

Ehhez kapcsolódva Pósán László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, ez csak tüneti kezelés, ami a rendőrség reakcióidejét rövidíti le a beavatkozáshoz. A probléma megoldását rövid távon a tábor zárttá tétele jelentené, vissza kellene térni a 2012-ig jól működő rendszerhez, még akkor is, ha ez nem egyezik az uniós elvekkel, de a többi tagország is megsérti azokat a saját érdekében. Végső esetben egészségügyi karantént lehetne hirdetni, hiszen a szakemberek szerint is jelentős a bevándorlás egészségügyi kockázata.

HBN-ÉP ​


Menekülteket lakott területen kívül

Egyetlen politikusként Köszeghy Csanád Ábel jobbikos önkormányzati képviselő látta kezdetektől a hétfői incidenst, melyről felvételeket is készített, s ezek már bejárták a sajtót – hangzott el a párt szerdai tájékoztatóján a befogadó állomásnál. A frakcióvezető hozzátette, neki is félelmetes volt a kiszabadult „horda” látványa. Eddig ilyen csak a nyugati országokban történt, ami most már ráirányította a figyelmet az itteni helyzetre is. Ezért a Jobbik első körben kéri a tábor zárttá tételét, azt követően pedig a végleges bezárását, a tényleges menekülteket pedig lakott területeken kívül létesített táborokban helyezzék el.

Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy követelik, a hétfői randalírozókat kivétel nélkül utasítsák ki az országból. Bejelentette, vasárnap 19 órakor a tábornál demonstrálnak a zárttá tételéért.​


Ételosztásnál pattanhatott ki a szikra a menekülttáborban
Debrecen – Egymástól független, de nem hivatalos források szerint a Korán elvétele csak közjáték volt.









hirdetés