Helyi közélet

2014.06.07. 15:22

Keresi a rendőrség a Püspökladányban kiégett BMW sofőrjét

Püspökladány - Egy lakóház és egy autó is kigyulladt a hajnali baleset következtében.

Püspökladány - Egy lakóház és egy autó is kigyulladt a hajnali baleset következtében.

Mint arról beszámoltunk, súlyos baleset történt szombat hajnalban.

Negyed öt körül a 42-es számú főúton a város központja felől Berettyóújfalu felé haladt egy BMW személyautó, mely a Bocskai és a Hajnal utca kereszteződésében balra kanyarodás közben lesodródott az útról. Átszakította a sarki családi ház kerítését, majd az épület falának csapódott. Közben kidöntött egy gázcsapot, amelyből a kiömlő gáz belobbant. Az autó és az épület is kigyulladt.

A helyszínre elsőként érkezett rendőrjárőr a jármű közelében három fiatal sérült nőt látott, akik utasok voltak. Ketten súlyos, harmadik társuk könnyű sérüléseket szenvedett. Őket a mentők a karcagi kórházba szállították. A gépjármű vezetője a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta.

A csaknem 100 négyzetméteres házban tartózkodók közül senkinek nem esett baja.

A helyszínre püspökladányi, hajdúszoboszlói és karcagi tűzoltók érkeztek: 15-en igyekeztek megfékezni a lángokat – ismertette a katasztrófavédelem szóvivője. Mire a gázszolgáltató munkatársai elzárták a gázt és sikerült eloltani a tüzet, a balesetet okozó autó kiégett, az épület tetőszerkezete pedig komolyan károsodott. A lángok nem terjedtek át környező házakra.

Információink szerint, a lakók közül négyen rokonokhoz mentek, ketten az épület sértetlen földszinti részében maradtak. Nekik az önkormányzat szálláshelyet ajánlott fel.

Nyomoznak

Mint a rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, jelentős erők bevonásával azonnal megkezdték a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést. Ez alapján a Püspökladányi Rendőrkapitányság az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt eljárást indított a helyszínt elhagyó autóvezető ellen.

Azt kérik a lakosságtól, hogy aki a fotón látható Kovács Gergő (24 éves) püspökladányi lakossal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tartózkodási helyéről tud, jelentkezzen a Püspökladányi Rendőrkapitányságon személyesen, vagy hívja a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon.

- HBN-OCs -


A teljes tetőszerkezete égett annak a lakóháznak, amelynek szombat hajnalban egy autó rohant Püspökladányban. tovább »

A Báthori és Bocskai utcák kereszteződésében ma hajnalban történt baleset során egy személygépkocsi lakóházba csapódott, melynek következtében a jármű lángra lobbant. tovább »

Lesodródott az útról, átszakított egy kerítést és egy családi háznak csapódott egy személyautó szombat hajnalban Püspökladány külvárosában, a Bocskai utca és a Báthori fejedelem utca kereszteződésében - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában