Interjú

2024.03.22. 20:00

Jenei Réka: Nemcsak a BMW-gyár területén építkezünk, hanem más téren is

Egész napos rendezvénnyel várta csütörtökön a látogatókat a Hajdú-bihari Napló állásbörzéje, ahol az esemény főtámogatója, a BMW Group Gyár Debrecen egy meglehetősen látványos standdal települt ki. A Haon stábja az állásbörze megnyitója után Jenei Rékával készített interjút. A BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs vezetőjét kérdeztük az építkezés jelenlegi állapotáról, a Debrecenben készülő modellről, és a gyáron kívüli tevékenységükről.

Hajnal László

BMW a Napló Állásbörzére egy elektromos modellel érkezett, ami ugyan még nem az a Neue Klasse, ami a debreceni gyárban fog készülni, azonban ahhoz egy nagyon hasonló jármű

Forrás: Kiss Annamarie

Mintha csak tegnap lett volna: 2018-ban robbant a hír, a BMW Debrecenben épít gyárat. Azóta eltelt több mint 5 év, hol járnak most az akkor kijelölt úton?

Nagyon sok izgalmas dolog történt a gyár életében az öt év alatt, számos mérföldkövet értünk már el eddig együtt. Az építkezés jól halad, az elmúlt időszakban több fontos esemény is zajlott a mindennapi életünkben. A BMW Group Gyár Debrecen munkatársai nemrégiben birtokba vették a Kommunikációs Központot, és a Neue Klasse sorozatgyártására készülve immáron új helyszínen folytatják a közös munkát. Amíg a nem termelési területen dolgozók már beköltöztek a debreceni Kommunikációs Központba, addig a közvetlenül a gyártásban részt vevő munkatársakat a globális termelési hálózatban készítik fel az új üzemben a jövőben végzendő munkájukra. Ekként biztosítható a zökkenőmentes indulás 2024-ben a Neue Klasse modellek előszériás gyártáshoz, 2025-ben pedig már a sorozatgyártáshoz. A 2022 júniusa, azaz a gyár alapkőletétele óta működő Egészségügyi Központ is végleges helyére költözött. Március 12-én ünnepélyes keretek között nyitották meg a BMW Group Gyár Debrecen 700 négyzetméteres Egészségügyi Központját a Kommunikációs Központ épületében. A gondoskodás új dimenzióját biztosító, alapellátási és sürgősségi feladatokat is kínáló Egészségügyi Központban a foglalkozás-egészségügyben elérhető legmodernebb eszközpark és magasan képzett, állandó személyzet várja a munkavállalókat.

Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs vezetője
Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs vezetője
Forrás: Jenei Réka-archív

Mekkora kapacitása lesz az elkészült, termelést folytató gyárnak? Hány autó gurul majd le a gyártósorról évente?

A 400 hektár területű, csak elektromos autókat gyártó üzemünkben évente 150 ezer autó gördül majd le gyártósorainkról 2025-től.

Mit lehet tudni a Neue Klasse Debrecenben készülő modelljéről?

A BMW csoport három alappillért határozott meg: az elektrifikáció, a digitalizáció és a körforgásos gazdaság köré építi a jövőt. A következő évtized mobilitása már 2025-ben megjelenik a Neue Klasse modellgeneráció érkezésével, és ez egy új korszakot fog jelenteni a BMW számára is. A tisztán elektromos meghajtású modell 30 százalékkal nagyobb hatótávolságra, 30 százalékkal gyorsabb járműtöltésre lesz képes, és 25 százalékkal nagyobb abszolút hatékonysággal működik.

Korábban már betekintést adtunk a jövőről alkotott elképzelésünkről is a Neue Klasse felé vezető úton: két tanulmányautónkat is megmutattuk Magyarországon, először Debrecenben az érdeklődőknek. Az i Vision Circular és az i Vision Dee modellek nagyon népszerűek voltak, és sok embernek sikerült átadni számos fontos üzenetet azzal kapcsolatban, hogyan gondolkodunk a jövő mobilitásáról, és, hogy miért is lesz jelentős a teljesen elektromos Neue Klasse modell salád, amit a világon először Debrecenben gyártunk majd 2025-től.

A BMW-nek fontos a társadalmi szerepvállalás is, milyen ügyeket támogatnak?

Nemcsak a gyár területén építkezünk, hanem sok más téren is. A debreceni vállalat csapata a kezdetektől meleg fogadtatást tapasztal a helyiek részéről, ezért a cég minden alkalmat igyekszik megragadni, hogy viszonozhassa ezt a városnak, ahol vállalatunk otthonra talált. Fontos számunkra, hogy jó szomszédok legyünk, bárhol legyünk is a világban. A tavalyi évben több debreceni eseményen vettünk részt. Főtámogatói voltunk a Légy környezettudatos, ne pazarolj fenntarthatóságról szóló rendezvénynek. Jelen voltunk a Campus Fesztiválon, és első alkalommal a debreceni Virágkarneválon. Nagyszerű volt látni, hogy a debreceniek szívesen fogadták a fenntartható virágkocsinkat. Az adventi időszakban pedig számos formában tudtunk örömet hozni a kicsik és nagyok, valamint a rászoruló családok életébe is.

Jelenleg Debrecenben több mint ezer embert foglalkoztatnak, milyen nyitott pozíciók vannak jelenleg és milyen munkakörökre keresnek munkavállalókat a jövőben?

Mostanra több mint 1000 főből álló csapatunk építi együtt a jövőt Debrecenben, és továbbra is örömmel várjuk az érdeklődők jelentkezését a karrier oldalunkon, ahol átlagosan több mint 70 nyitott pozíció közül tudnak válogatni a jelentkezők. Ezek között már nagyobb súllyal termelési állások találhatóak. Kiemelt pozícióink, ahova több munkatársat is keresünk az elektromos karbantartó és műszakvezető munkakörök, ahova lehetőleg iparági, de minimum termelési tapasztalattal várjuk a jelentkezéseket. A termelési területek mellett a legkülönbözőbb munkakörökbe várjuk új kollégáinkat, így akár SAP szakértő, többféle logisztikai pozíció, de HR és pénzügyi nyitott lehetőségeink is vannak. Összességében a nyelvtudás minden esetben előny, bizonyos pozíciók esetében viszont elvárás. Ilyen például a műszakvezetői munkakör is, de ezeket minden álláshirdetésben az adott pozícióra specifikálva adjuk meg, jelezve, hogy előny vagy elvárás.

Jelentkezni kizárólagosan a BMW Group Gyár Debrecen karrier oldalán lehet, semmilyen más csatornán nem tudunk önéletrajzokat vagy jelentkezéseket fogadni, ezen keresztül tudjuk biztosítani az adatkezelési megfelelőséget és azt, hogy a jelölt bekerülhessen a kiválasztás folyamatába. Azt szoktuk javasolni, hogy aki érdeklődik a munkalehetőségeink iránt, de esetleg éppen nem talál olyat, ami aktuálisan illeszkedne a karrierterveihez, hetente nézzen rá az állásajánlatainkra, hiszen a dinamikusan bővülő csapatainkba akár hetente is újabb nyitott pozíciók jelenhetnek meg. A vállalati kultúránkkal, az építkezéssel kapcsolatban a BMW Group Gyár Debrecen Facebook-csatornánkon is tájékozódhatnak. Érdemes követni az oldalunkat, hiszen így értesülhetnek a legfrissebb hírekről.

Faültetés, napelempark: gyakran hallunk arról, hogy a debreceni BMW-gyár fokozottan figyel a fenntarthatósági szempontokra. Hogyan jelenik ez meg a gyakorlatban?

Az idén a próbagyártást megkezdő üzemünk már a kezdetek kezdetétől az iFACTORY szemlélet jegyében épül, kiemelt figyelmet szentelve a fenntarthatóságnak. A Debrecenben a jövő építésére vállalkozó BMW-gyárunk minden alkalmat megragad arra, hogy közvetlen környezetében is tettekké formálja a vállalat ez irányú törekvéseit. Korábban, a Debreceni Virágkarnevált követően a virágkocsin megjelent élő hortenziabokrokat debreceni oktatási és szociális intézményekben ültettük el. Februárban, a kezdeményezést folytatva az adventi időszakból megőrzött földlabdás fenyőfákat adományoztunk sajátos nevelési igényű gyermekeket oktató iskolának.

Mindez a napi munkákban, vállalati kultúránkban is megjelenik. A munkaterületek kialakításánál, tervezésénél is érvényesült a fenntarthatóság: A bútorok kiválasztásakor például olyan anyagokat választottak, amelyek könnyen újrahasznosíthatók, így sok fabútor található az épületben. További példa erre, hogy az irodák szinte teljesen papírmentesek. A gyártás során is kiemelt figyelmet kap a körforgásos szemlélet, az újrahasznosíthatóságra való törekvés és a megújuló energia szerepe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában