Hatszáz tehetségígéret a debreceni programban

By Janvari Mark
Hatszáz tehetségígéret a debreceni programban
Debrecen – Országosan egyedülálló a tehetséges gyerekeket kiválasztó és képző debreceni program.

A tehetségkutatásból az önkormányzati iskolák egyetlen 4. osztályos tanulója sem marad ki. A tanév vége felé névtelenül kitöltött, csupán kódokkal jelzett pszichológiai és szaktárgyi dolgozatokat független szakemberek értékelik, s a tanárok is kiállítanak minden gyerekről egy-egy kérdőívet. Ezek összesítése nyomán kétszáz tanuló kerül az úgynevezett tehetségígéret csoportba. A 2008 tavaszán indult program eredményeként napjainkban mintegy hatszáz tizenévessel különórákon, illetve külön osztályokban foglalkoznak a képességeiket és személyiségüket felkészülten formáló pedagógusok. A dr. Pappné Gyulai Katalin oktatási osztályvezető által indított program országosan egyedülálló. Többek között erre utalva nevezte Csermely Péter, e szaktudomány elismert hazai professzora Debrecent a tehetséggondozás magyarországi fővárosának.

A kiválasztott gyerekek két évig a saját osztályukban maradva kapnak külön fejlesztő képzést, majd átmehetnek a Medgyessy gimnáziumban kifejezetten a célból szervezett hat osztályos tanulócsoportba. Az első évfolyam éppen egy éve indult, s tegnap, szeptember 1-jén ismerkedtek meg egymással a következő osztály tagjai. HBN-SZK



Debrecen.
HAON.HU

Görkorcsolyázni ment, azóta nem látta senki a fiatal hadházi lányt

Hajdúhadház – A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
tovább »






hirdetés