Magáncélra használhatta az elnök a polgárőr egyesület autóját

Hajdú-Bihar – A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a vádlott ellen hűtlen kezelés vétsége miatt indított eljárást hat hónap időtartamra felfüggesztette, és az ügyet közvetítői eljárásra utalta – olvasható a Hajdú–Bihar Megyei Főügyészség közleményében.

Egy Hajdú-Bihar megyei kis település polgárőr egyesületének elnöke 2017. évben több alkalommal a település közigazgatási határain kívül, saját ügyeinek intézése érdekében vette igénybe a polgárőr egyesület számára biztosított személygépkocsit – tájékoztatott az ügyészség.

Mint írják, a gyanúsított 2017-ben összesen 642,3 liter benzint használt fel magánútjaira, azt azonban egyesületi tevékenységként számolta el, így a polgárőr egyesület részére közel 223.000 forintot fizetett ki.

A gyanúsított ezzel a magatartásával, vagyonkezelői kötelezettségének megszegésével közel 223.000 forint vagyoni hátrányt okozott a település polgárőr egyesületének.

Cselekményével a hűtlen kezelés vétségét valósította meg, mely bűncselekmény 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, áll az ügyészségi híradásban.

A tájékoztatásból kiderül: a nyomozás során a férfi vállalta az okozott vagyoni hátrány megfizetését, kérte az ügy közvetítői eljárásra utalását, amelyhez a megyei polgárőr szövetség elnöke is hozzájárult.

Tekintettel arra, hogy a közvetítői eljárásra utalás törvényi feltételei fennállnak, a büntetlen előéletű gyanúsított vállalta a jóvátételt, a Berettyóújfalui Járási Ügyészség az ellene hűtlen kezelés vétsége miatt indított eljárást hat hónap időtartamra felfüggesztette, és az ügyet közvetítői eljárásra utalta. Amennyiben a közvetítői eljárás eredménnyel zárul, abban az esetben a járási ügyészség a gyanúsított ellen indult büntetőeljárást meg fogja szüntetni.


Debrecen, Szerep - A Debreceni Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a debreceni férfi ellen, akinek metil-alkoholt tartalmazó szeszesitalától többen mérgezést szenvedtek, közülük ketten életüket vesztették. A vád...

A kép illusztráció
Debrecen - A Debreceni Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében a Debreceni Járásbíróság elé állította azt a férfit, aki egy helyi taxitársaság dolgozójaként a talált tárgyak közül ellopott egy mobiltelefont - olvasható a Hajdú–Bihar Megyei Főügyészség közleményében. Mint írják, a sértett 20...



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés