Tündérszépek

2022.07.12. 20:58

A felhők fölé vágyik a céltudatos debreceni szépség

Békési Eszter tudatosan készül a jövőre. A 19 éves debreceni lány Hajdú-Bihar megyét képviseli a Tündérszépek országos szépségverseny döntőjében.

Sz. A.

A bájos barna szépség, Eszter nyolc éve él Debrecenben, és lehet, hogy néhány év múlva a fellegek között mosolyog majd ránk. Most azonban még a Tündérszépek döntőjében hódíthatja meg az országot.

Nem lehetsz mindig biztonsági játékos. Az élet néha rákányszerít, hogy ugorj

− vallja, hozzátéve, hogy számára fontosak az új kalandok, a kockáztatás is az életben. Nos, neki ez a kalandvágy most bejött, hiszen Hajdú-Bihar legszebbjeként várják már az új élmények. Eszter egyébként egyik tanára bíztatására nevezett versenyünkre.

− Azt érzem, életem egyik legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem a megmérettetésre. Attól nem tartok, miként fogok kijönni a többi lánnyal. Abszolút nyitott és pozitív embernek tartom magam. Igaz, kicsit makacs vagyok: amit eltervezek, az úgy van. Ennek ellenére azt vallom, a versenyben jól fog jönni, hogy tudok és merek küzdeni az álmaimért – hangsúlyozta a közelmúltban a Haon.hu-nak

A debreceni lány idén érettségizett turisztika szakon, és egy hónapot tölt Franciaországban, hogy fejlessze nyelvtudását és megismerje a kultúrát. Légiutaskísérő szeretne majd lenni, és így bejárni a világot. Persze addig még vár rá országos szépségversenyünk döntője. Mint fogalmazott, nagyon várja már ezt is, hiszen szeretne szakmabeliekkel, profi szakemberekkel találkozni és dolgozni. No meg persze a többi döntőssel. 

A lányoknak ráadásul nagyszerű mentorok is segítenek majd. Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!