Sport

2018.06.26. 14:31

Az én világbajnokságom: megint a németek nyernek majd a végén

Debrecen - Sárfalvi Péter szerint érvényesül majd az angol gólvágó mondása.

Debrecen - Sárfalvi Péter szerint érvényesül majd az angol gólvágó mondása.

– Amennyiben az időm engedi, minden meccset nyomon követek. Az angoloknak drukkolok, de csak azért, mert 1990-es olaszországi torna óta nem tudtak számottevő eredményt felmutatni világbajnokságon – mosolygott az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára. Az egykori kiváló öttusázó elmondta, számára nagyon szívmelengető látni, hogy egy olyan nemzet, mint az izlandi, ott tud lenni egy világbajnokságon, illetve egy Eb-n.

– Alig több mint 330 ezren lakják és mégis odaértek a legutóbbi két nagy tornára. A szakemberek mindig azt mondják, mivel kevés a gyermek az utánpótlásban, így nehéz kinevelni valódi élsportolókat. Izland ezt megcáfolta, ott a remek példa arra, hogy szűk merítési lehetőségből is lehet eredményt elérni, ha működik a kiválasztás, és ahhoz egy szisztematikus, profi munka párosul.

A horvátoktól sokat vár

Sárfalvi Péter úgy látja, nincsenek nagy különbségek a csapatok között, talán egy-két gárda lóg ki lefelé, de a döntő többség minőséget képvisel.

– Annak is örülök, hogy eddig minden találkozón esett gól, mert ez a sava-borsa a játéknak. Titkos favoritom nincs, a horvátoktól várok egy meglepetést, tetszik a játékuk, szerintem akár a döntőig is menetelhetnek. Véleményem szerint mellettük még a brazil, a belga és a német együttesnek van esélye a végső győzelemre, de azt gondolom, hogy a végén Thomas Müllerék fognak nyerni. Ahogy Gary Lineker legendás mondása tartja, „a foci egyszerű játék, 22 férfi kerget egy labdát 90 percig, majd a végén a németek nyernek” – láttuk, hogy ez szombaton is beigazolódott.

MSZ


[related-post post_id="3903507"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!