Sport

2017.10.19. 11:09

Minden, amit tudni kell a kettős rangadóról

Debrecen - Két egymást követő labdarúgó mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani október 21-én Debrecenben.

Debrecen - Két egymást követő labdarúgó mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani október 21-én Debrecenben.

A Nagyerdei Stadionban október 21-én 15 óra 30 perctől rendezik meg a DVSC-Szombathelyi Haladás, ezt követően pedig 18 órától a DVTK-Budapest Honvéd labdarúgó mérkőzést. A közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra és rendőri ellenőrzésre kell számítaniuk.

10 órától előreláthatólag 21 óráig a Nagyerdei körúton, a Pallagi út kereszteződésétől az Ady Endre út kereszteződéséig, továbbá a Pallagi úton a Nagyerdei körút kereszteződésétől a Móricz Zsigmond körút kereszteződéséig minden jármű, illetve gyalogos forgalom tilos. A lezárt területre csak a külön engedéllyel rendelkező, illetve a vendégszurkolók hajthatnak be gépjárművel.

[related-post post_id="3652722"]

13 óra 30 perctől előreláthatólag 21 óráig az Ady Endre úton a Nagyerdei Stadion keleti oldalán nyolc parkolóhely – a vendégszurkolók részére – lezárásra kerül.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Parkolás

A Nagyerdei Stadion parkolójába csak parkolókártyával rendelkezők állhatnak be. Vonatkozik ez a DVSC VIP-vendégeire is, akik ugyanúgy a Nagyerdei körút-Pallagi út kereszteződésében felállított kordonnál álló rendezőktől vehetik át parkolójegyüket, vagy kérhetnek útbaigazítást.

A közösségi közlekedést érinti

Az útlezárások ideje alatt a 10/10A/10Y-os, 12-es, 13-as, 16-os, 22/22Y-os, valamint a 24/24Y-os autóbuszok terelőútvonalon közlekednek. Az 1-es villamosok 19:30 és 23 óra között sűrített menetrend szerint közlekednek.

Az autóbuszok részletes útvonala:

10/10A/10Y-os autóbusz

IT Services Hungary Kft./Doberdó utca felé: Klinikák megállóhely után – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Gyógyszergyár, forduló – Pallagi út – Móricz Zsigmond út, majd tovább az eredeti útvonalon. Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik a Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyet.

Nagyállomás felé: Auguszta megállóhely után – Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Gyógyszergyár, forduló – Pallagi út – Móricz Zsigmond út – Dóczy József utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Klinikák, majd tovább az eredeti útvonalon. Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik a Pallagi út és a Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyeket. A Pallagi út megálló helyett az autóbuszok a Móricz Zsigmond utca elnevezésű megállóhelyen állnak meg.

12-es autóbusz

Auguszta felé: Klinikák megállóhely után – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út, majd tovább az eredeti útvonalon. Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik a Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyet.

13-as autóbusz

Pallag irányába: Egyetem tér megállóhely után – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út, majd tovább az eredeti útvonalon. Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik az Egyetem, Klinikák, Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyeket.

Segner tér irányába: Gyógyszergyár megállóhely után – Pallagi út – Móricz Zsigmond út - Dóczy József utca – Egyetem tér – Egyetem sugárút, majd tovább az eredeti útvonalon.Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik a Pallagi út, Szociális Otthon, Klinikák elnevezésű megállóhelyeket. Az autóbuszok a Pallagi út megálló helyett a Móricz Zsigmond út elnevezésű megállóhelyen állnak meg.

16-os autóbusz

Gyógyszergyár felé: a Baksay Sándor utca megállóhely után – Baksay Sándor utca - Nagyerdei körút (Egyetem felé) – Egyetem tér – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út, majd tovább az eredeti útvonalon. Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik a Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyet.

Nagyállomás felé: a Gyógyszergyár megállóhely után –Pallagi út – Móricz Zsigmond út – Dóczy Jószef utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Hadházi út, majd tovább az eredeti útvonalon. Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik a Pallagi út és Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyeket. A Pallagi út megálló helyett az autóbuszok a Móricz Zsigmond utca elnevezésű megállóhelyen állnak meg.

22-es autóbusz

A Klinika megállóhely után visszafordul, majd a Nagyerdei körút – Hadházi út – Benczúr Gyula utca – Köztemető, főkapu, majd tovább az eredeti útvonalon.

22Y-os autóbusz

Az Auguszta megállóhely után Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Gyógyszergyár, forduló – Pallagi út – Móricz Zsigmond út – Dóczy József utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút - Hadházi út - Benczúr Gyula utca - Köztemető, főkapu, majd tovább az eredeti útvonalon. Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik a Pallagi út és a Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyeket. A Pallagi út megálló helyett az autóbuszok a Móricz Zsigmond utca elnevezésű megállóhelyen állnak meg.

24-es autóbusz

A Köztemető, főkapu megállóhely után a Benczúr Gyula utca - Hadházi út - Nagyerdei körút (Egyetem felé) – Klinikák, majd tovább az eredeti útvonalon.

24Y-os autóbusz

A Köztemető, főkapu megállóhely után Benczúr Gyula utca - Hadházi út - Nagyerdei körút (Egyetem felé) – Egyetem tér – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Gyógyszergyár, forduló - Pallagi út – Móricz Zsigmond út, majd tovább az eredeti útvonalon. Az útvonalváltozás miatt az autóbuszok nem érintik a Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyet.

A mérkőzésre érvényes jegyek és bérletek felmutatásával, október 21-én 12 óra 30 perctől üzemzárásig díjmenetesen utazhatnak a szurkolók a DKV autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratain.


[related-post post_id="3655189"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!