2015.08.14. 17:22
Komcsi aláírásával díszített mezekben kezdi az új idényt Debrecen női kézicsapata
Debrecen - Több pénzből gazdálkodhat a DVSC-TVP az új idényben, aminek következtében jobb szereplést is remélnek a csapattól.
Debrecen - Több pénzből gazdálkodhat a DVSC-TVP az új idényben, aminek következtében jobb szereplést is remélnek a csapattól.
A tizenegy edzőmeccsel teletűzdelt nyolchetes kemény felkészülési időszak végéhez ér lassan a DVSC-TVP csapata, mely majd szeptember 2-án hazai pályán, a Hódosban, az MTK ellen kezdi meg a 2015/16-os bajnoki idényt. A rajthoz közeledve már bemutatták az új játékosokat, illetve pénteken délelőtt egy sajtótájékoztatóra is sor került, melyen többek között vázolták a Loki célkitűzéseit.
A profizmus útján
– Nehéz éven vagyunk túl, ugyanakkor az összefogásnak hála összeállt a csapat, a szurkolók is mellettünk állnak, illetve a támogatói körünk is stabil. Mindez azt mutatja, hogy sokat léptünk előre, ezen az úton kívánunk tovább haladni, egy profi szemléletű klub építésén fáradozunk – szögezte le Ábrók Zsolt, a DVSC ügyvezető igazgatója, aki elmondta, Bohus-Karnik Mercédesz befejezte pályafutását, a jövőben Kiss Ferencnek segít majd, a technikai feladatokat látja el, míg Sopronyi Anett sportmunkatársként fog tevékenykedni.
Mint megtudtuk, a csapat neve DVSC-TVP lesz, hiszen a névadó szponzor, a TVP-Gabona Kereskedőház Kft. továbbra is kitart a gárda mellett. – Az Aquaticummal már az előző évben lejárt a szerződésünk, és a Cívis Ház Zrt. lépett a helyére. Egyik tavalyi támogatónk sem hagyta el a klubot, ami azt jelzi, jól csináljuk a dolgokat, sőt, új szponzorokkal is gazdagodtunk. A költségvetésünk három stabil lábon áll: az önkormányzat, mint tulajdonos idén már 70 milliót ad, valamint 30 milliót kapunk a Cívis Háztól, ezen felül 100 millió szponzori pénzzel számolunk, valamint a TAO-s támogatásokból is legalább ennyi fog befolyni. Mindez azt jelenti, hogy a büdzsénk szerencsére nőni fog – fogalmazott a klub vezetője.
Természetesen a drukkerekre is gondolnak az egyesületnél, így folytatják az akciókat. A jegyek 1000, míg a hazai meccsekre szóló bérlet 15000 forintba kerül majd, utóbbi megvásárlása esetén csapat mezt kapnak ajándékba a szurkolók. De itt még nincs vége, akik szeptember 1-ig megveszik állandó belépőjüket, Párizsba szóló repülőjegyet nyerhetnek, illetve az egy-egy összecsapásra szóló tiketteket is érdemes lesz megtartani, hiszen azok Londonig repíthetik a szerencséseket.
A Loki hazai szerelése továbbra is piros-fehér lesz, melyen feltűnik majd Komáromi Gábor aláírása is, ugyanis a klub ezzel a gesztussal kíván tisztelegni egyik legnagyobb fanatikusának emléke előtt. – Bár természetesen részt vettünk Komcsi búcsúztatásán, úgy igazán nem volt alkalmunk meghálálni azt a sok jót, amit tőle kaptunk. Éppen ezért a családjával egyeztetve azt találtuk ki, hogy a lányok szerelésén, a DVSC címer felett ott díszeleg majd arany cérnával behímezve Komáromi Gábor aláírása. Sőt, a bajnokság befejeztével elárverezzük ezeket a mezeket és a befolyó összeget átadjuk özvegyének – mesélte Ábrók.
Az ötödik hely
– Ahogy tavaly is fogalmaztam, a városnak két zászlóshajója van, a labdarúgás és a kézilabda, ennek megfelelően pedig megemeltük a kézisek támogatását. Nem is olyan régen megkérdőjeleződött a csapat jövője, de beálltunk a DVSC mögé, és örömmel látjuk, hogy jó úton haladunk, immár a gazdasági háttér is rendben van. Természetesen a patronálásért cserébe egyfajta elvárást is támasztunk. Bízva az előrelépésben, szeretnénk, ha a bajnokságban legalább az ötödik helyre odaérnének a lányok, míg a kupában a négy közé kerülés a cél. Később pedig, a nem is olyan távoli jövőben a dobogó és a nemzetközi kupaszereplés a terv – jelentette ki Papp László, Debrecen polgármestere.
A sajtótájékoztatón beszámoltak arról is, hogy az egyik új szponzornak hála a kézilabdázók olyan teljes körű orvosi vizsgálatokon estek át, amin még sose, illetve hogy immár egy dietetikus is foglalkozik a játékosokkal, akiknek személyre szabott táplálkozási programjuk lesz.
Felmerült az utánpótlás kérdése is a beszélgetés során. Kiderült, a DVSC-nél a könnyebb átjárhatóság érdekében eltörölték a szigorúan vett korosztályokat, a legtehetségesebbeket egy csapatba tették, ők küzdenek majd az NB I/B-ben. – Amíg nincs egy olyan sikeres felnőtt csapat, amelybe úgy érzik, megtiszteltetés bekerülni, könnyen elcsábíthatóak a kimagasló sportolóink. Ezt próbáljuk megelőzni, ezt szolgálja az utánpótlás átszervezése is. Valamint újraaktiváltuk a Debrecen Kézilabda Sportjáért Alapítványt, aminek hála a gyerekek ösztöndíjban részesülhetnek – mondta el az ügyvezető, aki azon van, hogy a kézilabda szövetségben is növeljék a lobbierejüket.
HBN