Sport

2014.12.04. 11:55

Labdarúgó NB I - A Debrecen az MTK ellen folytathatja nyerő szériáját

Budapest, 2014. december 4., csütörtök (MTI) - Az idei utolsó, 17. forduló rangadóját Debrecenben játsszák, ahol a második MTK Budapest lesz a címvédő hajdúságiak vendége a labdarúgó OTP Bank Ligában.

Budapest, 2014. december 4., csütörtök (MTI) - Az idei utolsó, 17. forduló rangadóját Debrecenben játsszák, ahol a második MTK Budapest lesz a címvédő hajdúságiak vendége a labdarúgó OTP Bank Ligában.

Noha a fővárosiak jelenleg nyolc ponttal megelőzik riválisukat, mégis Kondás Elemér csapata számít esélyesebbnek. Bár a szezont gyengén kezdte, mostanra olyannyira belelendült, hogy hét bajnoki találkozó óta veretlen, ezalatt pedig hatszor nyert és csak egyszer játszott döntetlent.

Szintén izgalmas összecsapásnak ígérkezik a harmadik Diósgyőr és a hatodik Újpest meccse, mivel a két csapatot mindössze egyetlen pont választja el egymástól. A miskolci gárda ebben az idényben még veretlen hazai pályán, míg a lila-fehérek nyolc idegenbeli találkozójukból csak kettőt nyertek meg.

Az ötpontos előnnyel éllovas Videoton az újonc Dunaújváros vendége lesz.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

péntek:

  • Ferencváros-Lombard Pápa Termál FC 19.00, v.: Szabó Zs.
  • szombat:

  • Budapest Honvéd-Győri ETO FC 14.00, v.: Andó-Szabó
  • PMFC-Matias - Puskás Akadémia 16.00, v.: Erdős
  • Dunaújváros Pase-Videoton FC 16.00, v.: Vad II.
  • Szombathelyi Haladás-Kecskeméti TE 18.00, v.: Solymosi
  • MVM-Paks - Nyíregyháza Spartacus 20.00, v.: Iványi
  • vasárnap:

  • Diósgyőri VTK-Újpest FC 16.30, v.: Bognár
  • DVSC-TEVA - MTK Budapest 18.30, v.: Németh Á.
  • A tabella:

    1. Videoton FC 16 13 2 1 36- 5 41 pont

    2. MTK Budapest 16 12 - 4 24-15 36

    3. Diósgyőri VTK 16 8 5 3 25-18 29

    4. DVSC-TEVA 16 8 4 4 24-11 28

    5. Ferencváros 16 8 4 4 24-15 28

    6. Újpest FC 16 7 7 2 15-10 28

    7. MVM-Paks 16 7 6 3 25-13 27

    8. Kecskeméti TE 16 6 4 6 17-18 22

    9. Puskás Akadémia 16 6 3 7 18-20 21

    10. Győri ETO FC 16 5 5 6 23-21 20

    11. Nyíregyháza Spartacus 16 4 2 10 17-26 14

    12. Lombard Pápa Termál FC 16 3 5 8 8-27 14

    13. Budapest Honvéd 16 3 4 9 12-20 13

    14. Dunaújváros Pase 16 3 5 8 14-28 13

    15. PMFC-Matias 16 2 4 10 16-33 10

    16. Szombathelyi Haladás 16 2 2 12 5-23 8

    A Dunaújvárostól 1 büntetőpontot levontak.

    - MTI -

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!