2014.08.15. 18:12
A volt első osztályú ellen
Balmazújváros - Szabó János együttese, a Balmazújváros a Mezőkövesd ellen kezdi meg szereplését.
Balmazújváros - Szabó János együttese, a Balmazújváros a Mezőkövesd ellen kezdi meg szereplését.Véget ért a nyári uborkaszezon a Merkantil Bank NB II-re keresztelt másodosztályú labdarúgó bajnokságban, a hétvégén sor kerül a 2014/2015-ös idény 1. fordulójára.
Megújul a sporttelep
Egyetlen hajdú-bihari gárdaként a Balmaz Kamilla Gyógyfürdőért szoríthatunk a pontvadászatban, amely nem csupán a keretében változott meg jelentősen, de új vezetőedző is érkezett július elején Szabó János személyében. Sőt, mint azt portálunknak Tiba István elnök korábban elmondta, az ősz elején megújul az újvárosiak pályája is, a játékteret teljesen körülölelő lelátó épül hamarosan a sporttelepen.
Építenie éppen az új trénernek is kell, hiszen nem kevesebb, mint tíz új szerzeménnyel bővült a balmazújvárosi játékosállomány, igaz, távozók is akadtak jócskán.
Ennél is nagyobb jövés-menés volt a vasárnap 17.30-kor kezdődő nyitányra ellenfélként érkező Mezőkövesd Zsóry FC-nél. Az első osztályból júniusban kiesett mezőkövesdiek tizenhat távozóval és ugyanennyi érkezővel változtattak keretükön. Azaz az első osztályú rutin a vendégek mellett szól, de az összeszokottabb együttesnek a Balmazújváros tűnik, amely hazai pályán mindenképpen győzelemmel szeretné kezdeni az bajnokságot.
HBN-TN
A labdarúgó NB II őszi menetrendje
A labdarúgó Merkantil Bank NB II 2014/15-ös idényének órarendje.
Hajdú-Bihar - Itt megtekintheti, milyen labdarúgó-mérkőzéseket rendeznek hétvégén Hajdú-Biharban.