Helyi közélet

2016.08.24. 17:07

Keresik a bábszínház új határait

Debrecen - A bábelőadások évtizedek óta vonzzák a kicsiket és nagyokat.

Debrecen - A bábelőadások évtizedek óta vonzzák a kicsiket és nagyokat.

Álomszövő Pendula, A sárig kicsi kígyó és Szerencsés János, avagy az ördög három hajszála – néhány azokból az előadásokból, melyeket a Vojtina Bábszínház 41. évadában tekinthetnek meg az érdeklődők. Az „Idesüss a Figurásra!” kapunyitó előadás vasárnap tíz órakor kezdődik Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

A debreceni bábosház 2016/17-es évadának megnyitóján, szerdán Asbóth Anikó színházigazgató a társulatra váró feladatokról beszélt.

– Színházi nevelési workshopok, bemutatók, osztálytermi játékok és újdonságként felnőttképzési kurzus is indul – sorolta. – Az előadások lehetőséget adnak arra, hogy a dráma eszközein keresztül ismerjük meg magunkat – tette hozzá. Egyes darabokban érdekes kozmológiai kérdések is felvetődnek majd. Terveznek kiállításokat, melyek az anyagra – fa, fém, nemez, papír – fókuszálnak. Ezek kapcsán a gyermekek nézőpontját próbálják előcsalogatni, azt a kreatív gondolkodást, amely hiszi: „minden lehet minden.”


A Vojtina Bábszínház évadnyitó sajtótájékoztatója | Fotó: Matey István


Művészeti oktatás

Az ősszel kezdődő bábcsoport-vezetői képzéssel az amatőr bábjátékos hagyományokat szeretnék éltetni. A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Bábjátékos Szövetsége közös munkájának eredményeként a kurzust hat város színházainak bevonásával szervezik. Kaposvár, Kecskemét, Eger, Szombathely és Békéscsaba mellett a debreceni Vojtina Bábszínház is szerepet vállal ebben a küldetésben.

– Jó alkalom arra, hogy a művészeten keresztül szerezzenek a résztvevők bábpedagógiai ismereteket. Alkalmat teremt arra, hogy megbeszéljük a múltat a jelenben, hogy a bábszínház új határait kitaláljuk – mondta Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház igazgatóhelyettese. Úgy fogalmazott, ez a lehetőség élő kapcsolatot teremt a művészet, a közoktatás és a közművelődés között. A bábcsoportvezetői szakmai ismereteket és gyakorlatokat kínálnak az érdeklődőknek.

HBN–VK


Törődni kell a fiatalokkal

A Vojtina Bábszínház kiemelt szerepet tölt be a cívisváros Európa Kulturális Fővárossá tételében is, hangsúlyozta Komolay Szabolcs, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere.

A nyáron megalakult non-profit szervezet Somogyi-Tóth Dániel vezetésével ezt a kulturális előremozdulást szorgalmazza. Tizenegy munkacsoport jött létre a különböző művészeti ágak területén, melyek vezetői a városhoz köthető, magas színvonalon dolgozó szakemberek közül kerülnek majd ki. Továbbra is partnereket keresnek, de komoly előrelépés jelent a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel kötött együttműködés. – Ebben az elidegenedő, digitalizálódó világban több törődést kell kapnia a fiataloknak. Ezt az űrt a színház próbálja betölteni, amely hatalmas érzelmi töltetet ad a résztvevőknek – fogalmazott.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában