Sport

2013.03.28. 14:51

Megduplázná a kosarasok számát az MKOSZ

Budapest, 2013. március 28., csütörtök (MTI) - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) sportágfejlesztési programjának finanszírozásával a 2012/13-as iskolai tanévben kampányt indult azzal a céllal, hogy a 2015-ös magyarországi női Európa-bajnokságig megduplázza a játékosok számát.

Az egész országot átfogó akció keretében, a "Dobd a kosárba" elnevezésű programmal megszólították az iskolákat, a 6-8 éves gyermekeket, a testnevelő tanárokat - hangzott el a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. Bodnár Péter, az MKOSZ megbízott főtitkára elmondta, hogy a szervezet 2010-ben elfogadott stratégiai tervének, illetve a társasági adókedvezmények (TAO) nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően Magyarországon jelenleg kétszáz iskolában heti két alkalommal rendszeresen kosárlabdáznak a fiatalok.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kosárlabdának, amelyet fiatal korában maga is játszott, komoly személyiségfejlesztő ereje is van.

A sajtótájékoztatón - amelyet a Gabányi László Sportcsarnokban rengeteg gyerek részvételével tartottak - bemutatták a programhoz írt "Dobd a kosárba" című könyvet is, amely egységes alapot nyújt minden fiatalnak. A kiadvány ötszáz gyakorlatot tartalmaz, útmutatót adva a kosárlabda népszerűsítéséhez.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!