Otthonteremtési támogatás

2024.01.11. 10:15

Elindult a csok plusz, erős az érdeklődés iránta (videó)

Az új év új otthonteremtési támogatást hozott, ez a csok plusz – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön a kormány Facebook-oldalán megosztott videójában.

MW

Illusztráció

Forrás: Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Hornung Ágnes azt mondta: a csok plusz egy legfeljebb 3 százalék kamatozású kölcsön, amelyet házaspárok igényelhetnek, és jelentős, akár 50 millió forintnyi segítséget jelent a családoknak, ha gyermeket terveznek és emellett új otthont vásárolnak, építenek vagy a meglévőt bővítik.

A kedvezményes kölcsön mértéke attól függ, hogy a vállalt gyermekekkel összesen hány gyermekessé válik a család

– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy 

egy gyermek esetén 15 millió, két gyermeknél 30, három gyermeknél pedig akár 50 millió forint csok pluszt igényelhetnek.

Az így vásárolt ingatlan után nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni – tette hozzá, azzal együtt, hogy a gyermek vagy a gyermekek érkezésével pedig további kedvezmények válnak elérhetővé: az első után akár egy évig szüneteltethető a törlesztés, a második és minden további gyermek után pedig 10-10 millió forinttal csökken a kölcsön fennálló tőketartozása.

Aki szeretné felvenni a csok pluszt, javaslom, keresse fel bankját, ahol tájékozódhat a további részletekről és mindent megtudhat az ügyintézéshez szükséges lépésekről is

– mondta Hornung Ágnes.

Ráadásul – fűzte hozzá az államtitkár – a csok plusz a kistelepüléseken akár a falusi csokkal együtt is igényelhető.

Ez azt jelenti, hogy ha egy fiatal házaspár kistelepülésen szeretne otthont teremteni, akkor az 50 millió forintos csok plusz kölcsön mellett igényelheti a megemelt, így akár már 15 millió forintos, vissza nem térítendő falusi csokot is.

DSC_1034
Illusztráció
Fotó: Huszár Gábor / Forrás: Kisalföld

Úgy folytatta: ne feledkezzünk meg a szabadon felhasználható babaváró kölcsönről sem, amelynek összege január 1-től 11 millió forintra emelkedett, és otthonteremtésre is fordítható.

2024-ben is a gyermekes családok mellett állunk, nemcsak a családi adórendszerrel és a széles körű támogatásokkal, hanem a korábbinál nagyobb családi otthonteremtési kedvezménnyel, illetve az új csok plusz kölcsönnel. Ezzel is segítjük a gyermeket vállalókat és nevelőket, hogy biztonságban és könnyebben tudjanak előrelépni

– hangsúlyozta az államtitkár.

Hornung Ágnes: intenzív az érdeklődés a január 1-től igényelhető csok plusz iránt

Intenzív az érdeklődés a kormány által január 1-től bevezetett csok plusz otthonteremtési támogatás iránt – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán az M1 hírcsatorna műsorában.

Ha egy párnak már van gyermeke, de további gyermekeket vállal, akkor igénybe tudja venni a támogatást – mondta. Kiemelte, hogy 

az édesanya 41 éves koráig vehetik igénybe a csok pluszt, január 1-től azonban kétéves átmeneti időszak lépett életbe.

Ebben a két évben bármilyen életkorban igényelhető a támogatás a pároknak, ha az édesanya igazolja a 12 hetes várandósságot – hangsúlyozta az államtitkár.

Hornung Ágnes közölte, hogy a csok plusz igényléséről az első adatok a hónap végén várhatók, érdemi információk pedig fél év múlva lesznek.

Januártól változott a Babaváró program is, amely „sikertermék”; az elmúlt években több mint 230 ezer pár igényelte. 

A Babaváró olyan hitel, amely a gyermekek megszületésével fokozatosan támogatássá változik, az összeget a párok szabadon felhasználhatják

– ismertette az államtitkár, megjegyezve, hogy az adatok szerint a Babavárót is zömmel otthonteremtésre fordítják a családok.

Ezt a támogatási formát 30 év alatti párok igényelhetik, de most életbe lépett egy átmeneti időszak, amelynek keretében a 41 év alatti édesanyák is igényelhetik igazolt várandósság esetén

– emelte ki.

_CZ_6416
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára
Fotó: Kurucz Árpád / Forrás: Magyar Nemzet

Hornung Ágnes kitért arra is, hogy az idei évben folytatódik a családtámogatások „finomhangolása”, a prioritás az otthonteremtés, az anyagi biztonság, valamint a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése. Mint mondta, számtalan javaslat megfogalmazódott, többek között a háromgyermekes anyák szja-mentességének bevezetése, amelyről folyamatos tárgyalások zajlanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában