Ukrán válság

2023.07.12. 09:42

Szijjártó Péter: győzött a felelősségtudat, sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét (videó)

Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a NATO csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra, erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vilniusban.

MW

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a NATO-csúcs zárónapján, hogy Ukrajnának, bizonyos várakozásokhoz képest, végül is szerény eredménnyel kell beérnie.   

"Gyakorlatilag kizárólag a NATO-Ukrajna Bizottságból NATO-Ukrajna Tanáccsá átalakult testület jelent bármifajta előrelépést a NATO-Ukrajna kapcsolatokban. Győzött a felelősségtudat, egy felelősségteljes álláspontot foglalt el végül a NATO" - jelentette ki.   

Sikerült olyan döntést hozni, amely nem jár a háború eszkalációjának veszélyével, s világossá tették a tagállamok, hogy majd akkor kaphat Ukrajna meghívást a NATO-ba, hogyha az ország minden feltételt teljesít, és hogyha majd a szövetségesek egyszer egyhangúlag ezt így gondolják

- mondta. 

Aláhúzta: egy háborúban álló ország nem válhat NATO-taggá, ugyanis a katonai szervezet bővítésének a közösség biztonságának erősítésével kell járnia, nem pedig a romlásával, márpedig Ukrajna felvétele ma a fegyveres konfliktusba való belesodródás veszélyével fenyegetne, amit el kell kerülni.   

Nincs meghívás, tehát nincs menetrend Ukrajna számára, és azt gondolom, hogy ebben a helyzetben ez volt az egyetlen felelős döntés, amit a NATO meghozhatott

- szögezte le.  

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy mivel sem meghívás nem történt, sem menetrend nem született, így nem lehet semmiféle "kerülőútról" vagy "gyorsítósávról" beszélni az ukrán csatlakozást illetően.   

Sőt a kijevi kormánynak továbbra is éves nemzeti terveket kell készítenie, és ezek keretében politikai reformokra is szükség van, például a kisebbségi jogok területén, hiszen a NATO nem pusztán védelmi szövetség, hanem egyben értékalapú közösség is - mutatott rá.   

"Ezeket az éves nemzeti terveket majd a külügyminiszterek fogják folyamatosan értékelni, tehát, mi is ott leszünk, és nyilván kiemelten figyelünk majd a kisebbségi jogok tiszteletben tartására" - tudatta.   

A miniszter arról tájékoztatott, hogy a NATO-országok vezetői ausztrál, dél-koreai, japán és új-zélandi kollégáikkal is egyeztetni fognak. Illetve hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak geopolitikai eseményei fokozták a jelentőségét az együttműködés erősítésének a csendes-óceáni partnerekkel.   

"Mi ezt abszolút mértékben támogatjuk, hiszen Japán és Dél-Korea is stratégiai partnerünk, szorosak a politikai kapcsolataink, sok beruházás érkezik a két országból Magyarországra" - mutatott rá.   

"Ugyanakkor a szempontunkból legalább ennyire fontos, hogy a NATO ne kapjon egy ilyen Kína-ellenes élt, tehát tegyük világossá, hogy a NATO nem egy Kína-ellenes szervezet, nem Kína ellen jött létre, a mostani működése sem Kína ellen szól, Kínát nem tekintjük kockázatnak, ellenfélnek vagy ellenségnek" - szögezte le.   

"Mi magunk úgy gondoljuk, hogy a Kínával való együttműködés, hasonlóan a Dél-Koreával és Japánnal való együttműködéshez, hatalmas lehetőségeket és nagy esélyeket biztosít" - tette hozzá.   

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a határidő előtt teljesítette a NATO célkitűzését, és a bruttó hazai termék (GDP) két százaléka fölé emelte a védelmi kiadásait. 

"Ráadásul, amikor mi az ország védelméről beszélünk, akkor nemcsak a katonai képességekről, hanem egy átfogó gazdaságfejlesztésről is beszélünk, nagyon komoly védelmi ipar kiépítéséről is beszélünk" - mondta.   

"Tehát mi teljesítettük, amit vállaltunk a NATO felé, a két százalékos küszöböt már bőven, és már jóval korábban azt a kötelezettségünket is teljesítettük, hogy a védelmi kiadások több mint egyötödét, több mint húsz százalékát fejlesztésekre költöttük. Ebből a szempontból ismét a megbízható szövetségesek kategóriájában vagyunk" - összegzett.

"Meg kell védenünk magunkat, a biztonságunkat"

A NATO-csúcs után újra itthonról, a repülőtérről jelentkezett újabb posztjában a külgazdasági és külügyminiszter. Ebben arról tájékoztatott, hogy a következő két napon kormányülés lesz, ahol a bonyolult és veszélyes nemzetközi helyzetre kell válaszolniuk. "Meg kell védenünk magunkat, a biztonságukat, a munkahelyeket és az értékeinket" – hangsúlyozta közösséfi oldalán Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában