dílerek

2021.01.25. 11:04

Kábítószerrel kereskedtek, vádat emelt ellenük az ügyészség

Az elkövetőket a törvény alapesetben kettőtől nyolc évig, jelentős mennyiségnél pedig öttől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti.

Hat férfival szemben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, börtönt, illetve fegyházbüntetést indítványozva kábítószer-kereskedelem, valamint -birtoklás miatt.

A főügyészség hétfői közleménye szerint négy, 26 és 37 év közötti férfi Budapesten és Vecsésen amfetamint és hasist árult. A vádlottaknak közös kapcsolata volt egy „Gyufa” becenevű férfi, aki időközben meghalt. Volt olyan vádlott, aki egy autómosónál az ott dolgozó alkalmazottnak adott el amfetamint, aki azt az öltözőszekrényében tárolta.

Két férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett, hárommal – egyikükkel mint bűnsegéddel – szemben alapeseti kábítószer-kereskedelem bűntette, a hatodik férfi ellen pedig kábítószer birtoklásának bűntette miatt emeltek vádat a Fővárosi Törvényszéken.

Jelezték, hogy a kábítószer-kereskedelem bűntettét a törvény alapesetben kettőtől nyolc évig, jelentős mennyiségnél pedig öttől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti.

Az ügyben többen voltak letartóztatásban korábban, három vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában