Ország-világ

2020.08.14. 11:00

Államalapító Szent István-emlékérmet kap Müller Cecília

Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák az országos tisztifőorvost – jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron.

Budapest, 2020. június 19. Müller Cecília országos tisztifõorvos a veszélyhelyzet megszûnése utáni új szabályokról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erõforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. június 19-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy

olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak.

Örömét fejezte ki, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is a város legértékesebb civil díjaként említette az elismerést, ami Spányi Antal szerint azt jelenti, hogy a város vezetői is a Szent István-i értékrendet tartják követendőnek.

Az idei díjazottnak,

Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a népegészségügy érdekében végzett munkája joggal váltott ki elismerést az egész magyar társadalomban

- hangsúlyozta a kuratórium elnöke. Példaértékűnek nevezte a tisztifőorvosnak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy

2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tisztifőorvosként.

Müller Cecíliát emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége egyaránt méltóvá tette az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetésre – jelentette ki Spányi Antal.

Csurgai Horváth József, a városi levéltár igazgatója elmondta: már tizenhetedszer adják át a rangos civil elismerést, amelyet legutóbb, tavaly Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság nyugalmazott perjele kapott.

Müller Cecíliát a kuratórium tagjai idén egyhangúlag javasolták a díjra – tették hozzá.

Az elismerést kedden adják át Székesfehérváron.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában