Bajnokok Ligája

2022.03.09. 23:34

Benzema mesterhármasával kiejtette a PSG-t a Real Madrid

A negyed- és az elődöntő sorsolását jövő pénteken tartják Nyonban.

A Real Madrid Karim Benzema mesterhármasának köszönhetően 3-1-re legyőzte a vendég Paris Saint-Germaint a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának szerdai visszavágóján, és így 3-2-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé.

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott a Santiago Bérnabeu Stadionban, egy hajszálnyival azonban a PSG tűnt veszélyesebbnek, gólhelyzete is több volt a francia együttesnek, mint vendéglátójának. A 39. percben Neymar a saját térfeléről indította a jó ütemben induló Mbappét, aki 14 méterről kilőtte a rövid alsó sarkot, s ezzel az összesítést tekintve megduplázta a párizsiak előnyét.

A szünet után folytatódott a kiélezett küzdelem, a Realnak azonban már láthatóan jóval sietősebb volt, így a hazaiak igyekeztek "megnyomni" a második félidő elejét. A támadások kulcsfigurájává Benzema lépett elő, aki előbb a PSG kapusát támadta le agresszívan, és a labdaszerzése után gólt is szerzett, 15 perccel később pedig Luka Modric nagyszerű egyéni alakítása és gólpassza után talált be újfent. Benzema olyannyira belelendült a játékba, hogy két perc múlva saját maga és csapata harmadik gólját is megszerezte: a párizsiak védelmi hibáját kihasználva jobb külsővel lőtt tizenöt méterről Gianluigi Donnarumma kapujának bal alsó sarkába.

A rövid idő alatt bekapott gólok teljesen összezavarták a Paris Saint-Germaint, amely a lefújásig még két szabadrúgással próbált veszélyeztetni, végül azonban búcsúzni kényszerült a folytatástól.

A játéknap másik nyolcaddöntős visszavágóján a három hete idegenben 5-0-ra nyerő Manchester City csendes mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott a vendég portugál Sportinggal.

A negyed- és az elődöntő sorsolását jövő pénteken tartják Nyonban.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Real Madrid (spanyol) - Paris Saint-Germain (francia) 3-1 (0-1)

gólszerzők: Benzema (61., 76., 78.) illetve Mbappé (39.)

Továbbjutott: a Real Madrid, 3-2-es összesítéssel.

Manchester City (angol)-Sporting Lisboa (portugál) 0-0

Tj.: a Manchester City, 5-0-s összesítéssel.

Borítókép: Eder Militao (j), a Real Madrid és Kylian Mbappe, a Paris Saint-Germain játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszott Real Madrid - Paris Saint-Germain mérkőzésen a madridi Santiago Bernabeu stadionban 2022. március 9-én. MTI/EPA/EFE/Sergio Perez

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában