Nagyvilág

2019.01.28. 17:03

Ady határon innen és túl

Debrecen - Debrecen és Nagyvárad közösen emlékezik meg a költőóriásról.

Debrecen - Debrecen és Nagyvárad közösen emlékezik meg a költőóriásról.

Ady Endre halálának 100. évfordulójára megemlékezéssorozatot rendez Debrecen és Nagyvárad. Ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, melyet hétfőn tartottak a Csokonai Étteremben, a hajdani Angol Királynő Szálloda Bunda éttermében, ahol előszeretettel töltötte estéit a költő 1896 és 1897 között.

– A magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának gondolatai, kérdései a magyarságról, a hazaszeretetről, a szerelemről a mai napig ugyanúgy élnek közöttünk, hiszen Ady nem megoszt, hanem összeköt – fogalmazott Komolay Szabolcs alpolgármester a hétfői rendezvényen. – Versei napjainkban is irodalmi vitát hívnak életre, ezért a centenáriumi rendezvények nemcsak haláláról, hanem költészetének napjainkra is vonatkozó üzenetéről is szólnak.

Amellett, hogy Nagyvárad és Debrecen testvérvárosok, a két település fontos szerepet játszott Ady életében, hiszen a költő a cívisvárosban volt joghallgató, de Nagyváradon teljesedett ki és indult el választott pályáján. A hazai és határon túli kulturális intézmények változatos programokkal emlékeznek meg Ady Endréről a következő hónapokban. Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője a sajtótájékoztatón kiemelte: eddig nem létezett teljes Ady-életrajz, ezért ezt pótolandó az idei Ünnepi Könyvhéten már várhatóan bemutatják a költő teljes életpályáját átölelő kötetet.

Több korosztálynak

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár a centenárium kapcsán két fontos szempont alapján állította össze programjait – mondta Kovács Béla Lóránt igazgató. – Intézményünk elsősorban helytörténeti témájú előadásokkal készül, emellett két irodalmi nagy rendezvényünk, a Debreceni Költészeti Fesztivál és az Ünnepi Könyvhét középpontjában is Ady áll majd – tájékoztatott Kovács Béla Lóránt.

– A Déri Múzeum centenáriumi sorozata a legszélesebb korosztályt kívánja lefedni. Az általános iskolások felső tagozatosai múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt, az egyetemistákat színházi előadással és művelődési sétával várják – közölte Angi János, a Déri Múzeum igazgatója.

A Debreceni Ady Endre Gimnázium kedden 15 órakor az online térben kezdi megemlékezését névadójáról oly módon, hogy szerte az országból a költő nevét viselő középiskolákat hívta meg közös megemlékezésre. – Örömünkre szolgált, hogy hazánk összes, Ady nevét viselő iskolája csatlakozott kezdeményezésünkhöz, így január 30-án nemcsak versekkel, hanem dalokkal és kiállítással is közreműködnek az intézmények. A keddi eseményen iskolánk művésztanára, a Jászai Mari-díjas Csikos Sándor is közreműködik – tudtuk meg Türk Lászlótól, a gimnázium igazgatójától.

Száz nap, száz vers

A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum intézményvezetője, Vad Márta a beharangozón úgy fogalmazott: olyan programokkal készülünk, amelyek megfogják a gyerekeket. – Ilyen a „Száz nap, száz vers”, ami azt jelenti, hogy az iskola honlapján száz napon keresztül mindennap egy Ady-verset olvashatunk el. Készülőben van – Ifjú szívekben élek címmel – az a kötet is, amely fiatal, tehetséges költőpalánták alkotásait gyűjti össze, és készülünk a XVI. Partiumi Ady Endre Szavalóversenyre is – tájékoztatott a líceum igazgatója.

A nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója, Czvikker Katalin a sajtótájékoztatón elmondta: tavasszal két bemutatóval is készül a társulat a centenárium alkalmából, valamint októberben mutatják be azt a színdarabot, amely a költő egyik szerelméről szól. A színház „ Ady és én” címmel előadás-sorozatot is tart a közeljövőben, melyen előadóművészek, egyetemi tanárok és közéleti szereplők emlékeznek meg a költőóriásról. A Szigligeti Színház már vasárnap elkezdte centenáriumi rendezvénysorozatát a „Ki látta Adyt?” című előadással, ezt követően az „Ady Endre éjszakája” elnevezésű virrasztáson a költő verseit mondhatták el a színpadon a jelenlévők.

SZD


[related-post post_id="4114522"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!