Nagyvilág

2016.12.27. 14:16

Magányosan halt meg George Michael

London - Magányosan halt meg karácsony reggelén angliai otthonában George Michael.

London - Magányosan halt meg karácsony reggelén angliai otthonában George Michael.

Az 53 éves korában elhunyt popvilágsztár partnere, Fadi Fawaz a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak elmondta: ő találta meg barátját holtan karácsony első napján. Azt tervezték, hogy aznap együtt ebédelnek, és amikor átment George Michaelhez, hogy felébressze, az énekes már nem élt, "egyedül, békében halt meg, ágyában fekve (...) Nem tudjuk, mi történhetett" - idézi a brit lap keddi kiadása a néhai szupersztár barátját, aki mesterfodrászként a brit celebvilág számos hírességét is visszatérő ügyfelei között tarthatja számon.

A Telegraph név nélkül idézett forrásokra hivatkozva felfedte azt is, hogy George Michael az utóbbi egy évben egyre súlyosabb heroinfüggőséggel is küszködött. A lapnak nyilatkozó egyik bennfentes forrás szerint az énekes több ízben is sürgősségi ellátásra szorult; egy ízben túladagolás miatt kellett kórházba vinni.

"Heroint használt. Csoda, hogy szervezete egyáltalán eddig bírta" - idézte forrását a keddi The Daily Telegraph.

George Michael menedzsere, Michael Lippman szerint az énekes halálát hirtelen szívmegállás okozta. A brit lapnak nyilatkozó szakemberek szerint a hirtelen szívhalál gyakori a heroinfüggőségben szenvedők körében.

Az énekest már korábban is többször bajba sodorták szenvedélybetegségei. A popsztár például 2010 nyarának egy hajnalán Range Rover terepjárójával hajtott be az igen jómódú észak-londoni Hampstead kerület egyik fotószaküzletébe. A kiérkező rendőrök a járó motorú kocsiban találtak rá, zsebében marihuánás cigarettákkal.

Michael azonnal elismerte, hogy marihuánát szívott és nyugtató hatású szereket is bevett, mielőtt a volán mögé ült; ezek nyomait a későbbi rendőrségi laborvizsgálat ki is mutatta vérében. George Michaelt mindezért nyolc hét szabadságvesztésre ítélték - ebből négy hetet le is ült -, és öt évre eltiltották a járművezetéstől.

Három évvel korábban százórányi közmunkára ítélték és két évre bevonták a jogosítványát, miután szintén bódult állapotban húzták ki az út közepén álló Mercedeséből London egyik forgalmas főútvonalán.

Tavaly az a hír terjedt el róla a brit sajtóban, hogy miután kokainfüggővé is vált, titokban egy évet töltött egy svájci rehabilitációs intézetben, ahol havi 190 ezer fontba (70 millió forintba) kerül a kezelés.

Öt éve, 2011 telén saját szavai szerint is épphogy túlélte hirtelen rátört tüdőgyulladását, amellyel egy bécsi kórházban kezelték csaknem egy hónapig. Hírek szerint az énekes egy ideig válságos állapotban volt. Az apai részről görög-ciprusi származású művész ezt maga is megerősítette, miután hazatért Angliába, mondván: a bécsi kezelés alatt voltak időszakok, amikor "egy hajszálon múlott", hogy életben marad-e.

George Michael a Symphonica címmel kezdett, Budapestet is érintő óriás koncertturnéjának 14 előadását volt kénytelen lemondani annak idején a súlyos betegség miatt.

A Telegraph keddi beszámolója szerint a BBC-t néhány évvel korábban arra kérte, hogy ne adjon le egy vele készült interjút. A 2007-ben készült interjúműsorban állítólag arról beszélt, hogy évek óta nem merte alávetni magát HIV-szűrésnek, mert félt, hogy az eredmény pozitív lenne. A lap forrásai szerint az énekes "legalább egy" korábbi partnere a HIV-vírus okozta betegségben halt meg.

George Michael az 1980-as évek elején gyermekkori barátjával, Andrew Ridgeleyvel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizeden átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!