2008.03.16. 17:12
Lőszerraktár-robbanás Albániában
<p>A legfrissebb adatok szerint legkevesebb hét halottja és több mint kétszáz sebesültje van az albán főváros melletti, szombati robbanás-sorozatnak, amely egy lőszerraktárban történt - közölték helyi illetékesek.</p>
A mentőalakulatok vasárnap folytatják a keresést 10 eltűnt ember és esetleges további áldozatok után.
A keresést átmenetileg fel kellett függeszteni szombat éjszaka, mert újabb robbanások történtek. Vasárnap reggelre 1500 katonát és rendőrt rendeltek a környékre, hogy biztosítsák a helyszínt.
A közeli falvakból négyezer embert telepítettek ki, őket a fővárostól 40 kilométerre nyugatra lévő katonai és belügyminisztériumi épületekben szállásolták el. Még 24 órával az első detonáció után is lehetett további robbanásokat hallani. A környéken lévő házakat földig rombolta a robbanások ereje, és vasárnap még fekete füstfelhő takarta a szombati katasztrófa helyszínét.
Az első detonáció idején, szombaton délben 121-en voltak a raktárnál. A következő robbanás 10 perc múlva történt. A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 243 ember megsebesült, közülük tizenketten súlyosan.
A súlyos sérülteket görögországi és olaszországi kórházakba szállították. Az albán miniszterelnök szerint az áldozatok száma még emelkedhet, mivel a detonáció idején a helyszínen dolgozók listáját még nem sikerült ellenőrizni.
A Tiranától 12 kilométerre fekvő lőszerraktár két falu között, a repülőtér közelében fekszik. Az első detonáció olyan hatalmas volt, hogy bezúzta a repülőtér épülete ablakainak többségét, és még a 150 kilométerre fekvő Macedóniában is hallották.
Az első robbanás idején éppen lőszereket semmisítettek meg a katonai szakértők. A katasztrófa oka azonban továbbra is ismeretlen. A kommunista korszakból megmaradt lőszerek megsemmisítése Albánia NATO-csatlakozásának egyik feltétele. Horvátországon és Macedónián kívül Albánia is az április eleji bukaresti NATO-csúcstalálkozón szeretne csatlakozási tárgyalásokba kezdeni a szervezettel.
Az albán védelmi miniszter szerint 100 ezer tonna elavult lőszer van az országban, ami veszélyt jelent a lakosságra.
A vasárnapi albán újságok "Albánia Hirosimájának", és "apokaliptikus tragédiának" nevezték a szombati robbanássorozatot.
Az Európai Unió még szombaton részvétét fejezte ki az albán kormánynak. Jaap de Hoop Scheffer vasárnap a szervezet részvétnyilvánítását tolmácsolta az albán népnek és kormánynak. A környező országok, azaz Olaszország, Macedónia, Törökország, Koszovó és Görögország felajánlotta segítségét az albán hatóságoknak.