Nagyvilág

2007.11.29. 12:24

Putyin pártja fenyeget?

<p>Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön televíziós beszédben óvta a szavazókat attól, hogy a liberális ellenzékre szavazzanak a hétvégi választásokon.</p>

Az elnök szerint az ellenzék "megaláztatást, függőséget és széthullást" hoz az országra. Eközben egyre több választópolgár panaszkodik arról, hogy az elnök pártja, az Egységes Oroszország az orosz hatóságokon és a munkaadókon keresztül nyomást gyakorol rájuk, hogy biztosítsa győzelmét.

Putyin az Egységes Oroszország listavezetője a vasárnapi választásokon. Az orosz államfő kiemelte, hogy a hétvégi voksolás eredménye döntően befolyásolhatja a március 2-ára kiírt elnökválasztást. Utóbbin Putyin nem indulhat, mert az orosz alkotmány értelmében senki nem választható egymás után háromszor elnökké.

Elemzők szerint aggodalomra adhat okot, hogy eddig több mint 2 millió olyan dokumentumot adtak ki, ami lehetővé teszi, hogy az alkalmazottak és a diákok munkahelyükön vagy iskolájukban adják le voksukat, tanáraik, illetve munkaadóik felügyelete alatt.

Orosz sajtóértesülések szerint diákok, tanárok és a Kremlhez kötődő cégek alkalmazottai azt állítják, megtorlással fenyegették őket, ha nem mennek el szavazni.

A Golosz, azaz Hang nevű, választást felügyelő csoport e heti jelentése szerint az Egységes Oroszország hivatalokat használ fel a szavazási részvétel és az eredmény befolyásolására. A szervezet úgy tudja, még erőszakos támadások is értek néhány jelöltet. Máris elmondhatjuk, hogy nem törvényes a választás - mondta Lilija Sebanova, a Golosz egyik vezetője.

Oroszországban vasárnap tartanak parlamenti választásokat. Az előrejelzések szerint az orosz elnök, Vlagyimir Putyin pártja, az Egyesült Oroszország a szavazatok körülbelül kétharmadára számíthat.

A Jabloko nevű liberális ellenzéki párt vezetője, Grigorij Javlinszkij szerint Oroszország ismét egy szovjet típusú, egypártrendszerű irányítás felé halad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!