Magyarország

2013.06.05. 15:34

Árvíz - A BRFK nyomozócsoportot hozott létre a gyanús esetek kivizsgálására

Budapest, 2013. június 5., szerda (MTI) - A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője nyomozócsoportot hozott létre azoknak az állampolgári bejelentéseknek a kivizsgálására, amelyek szerint az árvízveszély által érintett kerületekben "gyanús" emberek jelentek meg - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

Budapest, 2013. június 5., szerda (MTI) - A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője nyomozócsoportot hozott létre azoknak az állampolgári bejelentéseknek a kivizsgálására, amelyek szerint az árvízveszély által érintett kerületekben "gyanús" emberek jelentek meg - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

A BRFK közleménye szerint a rendőrségre is több olyan bejelentés érkezett, amely szerint ismeretlenek - magukat a katasztrófavédelem munkatársainak kiadva - csengettek be V., illetve III. kerületi lakásokba azzal az ürüggyel, hogy az árvízhelyzetre való tekintettel felmérést készítenek az ott lakók számáról, illetve vagyontárgyairól.

Az ezzel kapcsolatos bejelentések kivizsgálására, valamint az esetleges bűncselekmények felderítésére Budapest rendőrfőkapitánya nyomozócsoportot hozott létre. A BRFK arra kéri a fővárosban élőket, főként az árvíz által érintett kerületekben lakókat, hogy azok, akiket hasonló ürüggyel megkerestek, vagy akiknek a gyanúsan viselkedő személyekkel kapcsolatban érdemleges információjuk van, azonnal értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámon - olvasható a rendőrségi közleményben.

Korábban a Budapest Főváros Védelmi Bizottság Operatív Törzse lakossági felhívást tett közzé az esetleges bűncselekmények elkerülése érdekében, miután a tudomásukra jutott, hogy ismeretlenek a katasztrófavédelemre hivatkozva telefonon érdeklődnek a lakosságnál vagyontárgyaik biztonságával kapcsolatban. Kiemelték, hogy a katasztrófavédelem munkatársai jelenleg semmilyen adatfelmérést nem végeznek a lakosság körében, telefonon tájékoztatást nem kérnek.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!