Magyarország

2013.05.15. 13:05

Nézőpont: változatlan a kormánypártok népszerűsége

Budapest, 2013. május 15., szerda (MTI) - A Nézőpont Intézet legfrissebb, a trafikügy megjelenését követő első közvélemény-kutatása szerint a választásra jogosultak körében az utóbbi hónapban sem változott kormánypártok népszerűsége.

Budapest, 2013. május 15., szerda (MTI) - A Nézőpont Intézet legfrissebb, a trafikügy megjelenését követő első közvélemény-kutatása szerint a választásra jogosultak körében az utóbbi hónapban sem változott kormánypártok népszerűsége.

Mint kifejtették: egy most vasárnap esedékes választáson a jogosultak 61 százaléka venne részt, körükben pedig a leadott szavazatok 39 százalékát a Fidesz-KDNP szerezné meg. Emellett az MSZP 16, a Jobbik 13, az Együtt 2014-PM 10, az LMP 6 százalékot kapna. Ezek alapján, az egy hónappal korábbi eredményekhez képest valamennyi párt 1 százalékot veszített népszerűségéből, kivéve az Együtt 2014-PM, amely a mostani felmérés szerint egy százalékkal több szavazathoz jutna. A felmérésben a pártválasztók mellett 7 százalék azok aránya, akik pártpreferenciájukban még bizonytalanok, de kormányváltást szeretnének.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a felnőtt magyar lakosság harmada (33 százalék) vallotta magát a Fidesz-KDNP, több mint ötöde (22 százalék) az "összefogásra kész baloldal", tízede (11 százalék) pedig a radikális Jobbik táborába tartozónak. Kevesebb mint egy évvel a választások előtt továbbra is 28 százalékos a bizonytalanok, rejtőzködők és biztosan nem szavazók tábora. A Nézőpont Intézet úgy véli: "az ellenzéki pártok számára komoly növekedési potenciált jelent", hogy az úgynevezett bizonytalanok csaknem fele (az összes megkérdezett 9 százaléka) kormányváltást szeretne.

Kitértek arra is, hogy a baloldali pártok versenyében csökkent - "de továbbra is jelentős" - a különbség az MSZP és az Együtt 2014-PM között, előbbit a felmérés szerint az összes megkérdezett 13 százaléka támogatja, utóbbit pedig 8 százaléka. A Jobbikot 11 százalék támogatja az összes megkérdezett körében. Kiemelték továbbá, hogy a jövő évi választásokban az LMP "a mérleg nyelve lehet", hiszen népszerűsége újra magasabb a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos szintnél.

A Nézőpont Intézet május 6. és 10. között a Heti Válasz számára készített felmérését a magyarországi felnőtt lakosságot kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló mintán 1000 ember véletlenszerű kiválasztásával telefonos és kérdőíves módszerrel végezte. Az adatok hibahatára a minta-nagyságtól függően plusz, mínusz 3,2 százalék körüli.

- MTI -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!