Magyarország

2008.07.07. 12:52

Összeverték a riportert

<p>Tizennégy sérült rendőr, ötvenhét előállított tüntető, kitépett öntözőrendszer, összetört rendőrautók, füst, könnygáz, petárdák, megtámadott politikusok – ez a rövid összefoglalója a fővárosi melegfelvonulásnak. Orosz József, a Klubrádió riportere járt a legrosszabbul: őt eszméletlenre verték támadói.</p>

Éppen a Kodály köröndnél sétálgatott Orosz József, amikor ketten rátámadtak. – Először szidalmaztak, majd leütöttek. Néhány percre az eszméletemet is elveszítettem – mondta szűkszavúan a műsorvezető, akit, elmondása szerint, barátja menekített ki a veszélyes területről.

A földön fekvő Oroszt több ütés is érte, amelyektől fej-, illetve vállsérüléseket szenvedett. Mielőtt elveszítette volna az eszméletét, hallotta, amint támadói odakiáltottak a többi ellentüntetőnek: „Gyertek ide, itt lehet leturházni Orosz Józsefet!”

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök élesen elítélte a támadást. – A szélsőségesek hamisan hivatkoznak legszentebb magyarságunkra, ellopják magyarságunk szimbólumait, és ellopják a szabadságot – hangoztatta.

A kormányfő bejelentette, kezdeményezi, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, „miért látszunk gyengének pár száz, többséget terrorizáló szélsőségessel szemben”.

Horn Gábort lepofozták, Lévai Katalin is menekült

– A szabad demokrata országgyűlési képviselőt, Horn Gábort három maszkos támadó verte meg a Városligetben.

– Megjelent 3 suhanc, köpködni, szidalmazni kezdtek, majd többször ököllel megütötték az arcomat. 52 éves vagyok, de még sosem ütöttek meg, teljesen lebénultam, a barátnőm próbálta távol tartani őket – mesélte a Blikknek a politikus megtörten.

Nem az SZDSZ-es honatya volt az egyetlen, akit megtámadtak. Lévai Katalint egy autóban ülve sorozták meg kövekkel.

– A Rákóczi úton egy kő betörte a hátsó szélvédőt, záporoztak az üvegszilánkok. Bénultság, megrendülés volt bennünk – idézte fel a melegek felvonulásán történteket Lévai Katalin MSZP-s európai parlamenti képviselő.

Forrás:Blikk

  • Demszky: "Többen vagyunk, akik elítéljük az erőszakot"
  • Elhatárolódásra szólította fel a pártokat Fodor Gábor
  • A szombati demonstrációk összefoglalója
  • A Fidesz és az MDF is az erőszak ellen
  • Fodor: A Köztárság szégyene, ami történt
  • "A rendőrök jól végezték a dolgukat..."
  • A melegfelvonulás percről percre
  • Nézze meg a képeket is! 
  • További fotók az eseményekről 
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!