Magyarország

2008.03.24. 16:40

Police nyuszi Zalaegerszegen

<p>Zalaegerszeg - Meglepő rendőri akciót szervezett húsvét hétfőn a Zala Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Zalaegerszegen. A razzia főszereplője egy Police névre hallgató fehér szőrű nyúl volt.</p>

A húsvéti nyuszi mellett rendőrök és az egyház képviselői is részt vettek az akcióban. Az előbbiek igazoltattak és szondáztattak, az utóbbiak pedig a közlekedők tízparancsolatát adták át a sofőröknek.

Mindenki kap áldást is, még akkor is, ha esetleg megsértette a KRESZ szabályait, mert az egyház nem a bűnöst, hanem a bűnt ítéli el - mondta a Független Hírügynökség tudósítójának Horváth Gábor káplán.

A rendhagyó akció célja a figyelemfelhívás volt. A sofőrök az ittas vezetés veszélyeiről szóló kiadványokat kaptak, a kocsiban ülő gyerekeket pedig megajándékozták a rendőrök. A legnagyobb sikere természetesen Police nyuszinak volt. A gyerekek simogatták és etették az állatot, miközben a szülőket a biztonságos közlekedés szabályaira figyelmeztették.

Frappáns locsolóverssel nem tudunk szolgálni, ezért hoztuk a nyulat. A sofőrök örömmel fogadják ezt a fajta igazoltatást, úgy látjuk, hogy érdemes időnként kötetlenebb formában ügyelni a biztonságra - mondta Horváth László rendőr-főhadnagy.

A rendőrök egyetlen ittas sofőrrel sem találkoztak Zalaegerszegen, a megállított sofőrök kivétel nélkül szabályosan közlekedtek.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!